Szép volt, magyarok! Így teljesítettek sportolóink 2024-ben
Eseménydús és eredményekben gazdag év volt 2024 a magyar sportban. A labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia mellett is sok fontos pillanatot érdemes felidézni. Íme a legemlékezetesebbek.
A nemzetközi szövetség november 4-én azt jelentette be, hogy a párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak.
A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) hétfőn délután tartott konzultációt az öttusa hazai képviselőivel a nemzetközi szövetség (UIPM) bejelentéséhez vezető helyzetről, arról, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a fiatalok felé nyit, és a nézettségi adatok miatt az öttusa már régóta veszélyzónában van, ezért érzi a nemzetközi szövetség fenyegetettnek a sportágat változtatások nélkül.
– olvasható a MÖSZ honlapján. A konzultációt követően Bretz Gyula elnök a szövetség nevében nyilatkozatot adott ki:
„A Magyar Öttusa Szövetség teljesen egyetért azzal, hogy a lovaglás szerves részét képezi a tradicionális öttusának és nélküle az öttusa nem az, ami. Továbbá együttérez azon versenyzőkkel, akik éveken át komoly eltökéltséggel energiát fektettek a lovas szám gyakorlásába, és érzelmileg is kötődnek ehhez a számhoz.
A Magyar Öttusa Szövetség ragaszkodik ahhoz, hogy a lovaglással kapcsolatos döntés a jogszabályoknak megfelelően és az alapszabályban leírtak szerint a közgyűlés elé kerüljön, és kéri, hogy a UIPM vizsgálja újra annak lehetőségét, hogy a lovaglás a 2024-es olimpia után, 2028-ban is szerepeljen az öttusaprogramban” – áll a nyilatkozatban.
Lemondásra szólították fel a nemzetközi szövetség vezetőit
A UIPM végrehajtó bizottságának november 4-én nyilvánosságra került döntése után nemzetközi tiltakozás indult, több mint 650 öttusázó – köztük számos magyar versenyző – lemondásra szólította fel a nemzetközi szövetség vezetőit. Itthon a sportág egykori és jelenlegi hazai kiválóságai, olimpiai és világbajnokai nyílt levélben kérték a magyar szövetséget, hogy utasítsa el a UIPM vezetősége által meghozott „abszurd döntést”.
Ezt követően korábbi és ma is aktív versenyzők, edzők, versenybírók, színészek, más sportágak képviselői kiálltak a lovas szám mellett, és kiáltványt fogalmaztak meg Thomas Bach NOB-elnöknek címezve.
(MTI)
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt