Térképen mutatjuk, mely fővárosi ingatlanok eladásáról beszélt Anonymus

2021. november 30. 19:32

A Duna budai és pesti oldalán is bőven találni a botrányba keveredett ingatlant.

2021. november 30. 19:32
null

Mint arról korábban beszámoltunk, kedd reggel újabb videóval jelentkezett az Anonymus-maszkos alak, amelyben a fővárosi ingatlan-mutyi kapcsán közölte: „úgy tűnik, a pályázatok célzottan vannak kiírva, és ha azt hittétek, hogy majd az utcáról beesve labdába rúghattok egy komolyabb adásvételnél, akkor nagyon naivak vagytok.”

„Mikkel is házaltak a főváros ingatlanügynökei”

Az Anonymus-maszkos alak, korábbi ígéretéhez híven, kedden újabb videóval jelentkezett a fővárosi ingatlaneladások ügyében. A felvétel elején bemutatott egy címlistát is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „először is lássuk a listát, hogy mikkel is házaltak a főváros ingatlanügynökei”.

Ezeket szerkesztőségünk rászerkesztette egy térképre. Mutatjuk:

Fotó: Anonymus-videó
Fotó: Anonymus-videó

Az álarcos alak a lista bemutatását követően hozzátette: „de aki most befektette, ne örüljön meg nagyon, ugyanis nem mindenki számára nyitottak a lehetőségek.” Mint fogalmazott: „vagyis konkrétan

Az álarcos alak ezt követően egy újabb hangfelvételt mutatott be, amelyen két személy a fővárosi Etele út-Tétényi út sarkán található épület pályázatáról beszélget. A hanganyagon (lenti videó) Gansperger Gyula, valamint egy befektető beszélgetése hallható, amelynek során elhangzik, hogy amennyiben az ingatlant kiírják – mint fogalmaznak – „mondjuk kétmilliárd forintra”, akkor a kiírást követően „mi fog történni”.

Berki Zsolt „a megkerülhetetlen kulcsfigura”

A hangfelvételen a felek a „tippekről”, „elvárásokról” is beszélgetnek, valamint Ganspergertől megtudjuk azt is:

én úgy látom, hogy... ugye amire ők nagyon ki vannak éhezve, ez a Városháza.”

A felvétel végén azt is egyértelműsítik, hogy szerintük Berki Zsolt „a megkerülhetetlen kulcsfigura”, valamint kiderül az is, hogy Gansperger szerint „házon belül is zajlik valami küzdelem”, amit viszont Gansperger Gyula „nem lát át”.

Az említett hangfelvételt az alábbiakban hallgathatja meg:

Karácsony szerint kamubotrány, Márki-Zay fideszezik, Gyurcsány meg inkább fánkot süt – így kezeli az ellenzék a Városháza-ügyet

Az ellenzék a Városháza-ügyben pár hét alatt a teljes tagadástól eljutott odáig, hogy igazából a Fidesz akarta megvenni a Városházát, nem pedig a főváros eladni. Összeomlott a baloldal kommunikációja a Városháza-ügyben. Bővebben is érdekel...

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2021. december 01. 09:18
idáig ott tartunk, hogy gansperger, berki és rahimkulov beszélget arról, hogy lehetne megszerezni ingatlanokat, a többieket kizárva. mármint hangfelvételek és bizonyítékügyileg. semmi más. esetleg valami szerelmi szál nincs a sztoriban? mert kezd laposodni...
hátakkor
2021. december 01. 06:45
KaliFeli pár hét alatt a második fegyelmit osztja ki. A vagyonkezelő igazgatója, se Feli sofőrje nem tudta a (záró-) vonalat. A portás is kezd aggódni..
Pipas 3
2021. november 30. 22:59
Mi lenne ha ez a szemkilövető nemzetellenes bolseviknáci hazaáruló senkiházi aljas sunyi banda kerűlne hatalomra!? Szétlopnák kiárusítanák megint az országot negyedszerre is,.... ahogy szokták! Ezekre rábízni a hazánk vezetését a magyarok legnagyobb bűne lenne, mert a gyermekeink jövőjét is elxurnák örökre! Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna soha!! Ezeknek az őseik voltak a bolsevik pufajkás verő legények, az unokáik sem külömbek ezek is maffiózó hazug vörös gazemberekböl álló rablóbandák!!
BossN
2021. november 30. 22:50
A rendszerváltás óta nem volt ilyen hanganyag ami bizonyítékként ilyen mélységekig tárja fel a moslékellenzéki politikai korrupció bugyrait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!