„Önmagában ezzel sem lenne baj, mindenki azt és úgy ír, ahogy akar, vagy éppenséggel kiszakad belőle” – folytatta. „Csakhogy Parti Nagy Lajos a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagja. Életműve okán kap jelentős havi apanázst. A magyar adófizetőknek eddig közel 90 millió forintjába került az, hogy Parti Nagy Lajos eddigi irodalmi munkásságát jelentős magyar szerzőként másolásvédetten közzétesszük.
90 millió forint sok pénz. Összehasonlításképpen: egy elhunyt kortárs magyar szerző életművének közzétételéért (ún. posztumusz DIA-tagként) 2 millió forintot fizetünk az örökösöknek. Ezzel szemben a DIA-tagok által beválasztott élő magyar szerzőnek évente ennek a 2 milliónak közel a dupláját adjuk oda közpénzből (csak a PIM-ből évente közel 500 millió forintot fizetünk ki a kortárs magyar íróknak ösztöndíj formájában)” – jegyezte meg, árnyalva a kritikákat.
Ezen felül megjegyezte, hogy az „elit” Parti Nagy Lajos verseket kezdett megosztani az interjú hatására, viszont többségük a 2013-as Rókatárgy alkonyatkor c. művet, ami csak a miniszteri biztos érvelését támasztja alá.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán