Mint megtudták, a kisebb, négyezer négyzetméteres terület értékesítéséről 2020-ban jelent meg a pályázat, ezt aztán 2021-ben értékesítették, míg a nagyobb, ötvenháromezer négyzetméteres telek eladásáról szóló pályázat 2021-ben látott napvilágot, a telket pedig idén novemberben értékesítették. Megtudtuk, hogy ehhez hasonlóan zajlott a Nagytétényi úti telekértékesítés is, amiről a pályázatot 2020 áprilisában írták ki, majd 2020. június 23-án megtörtént a terület értékesítése. A főváros korábbi vezetésének az idején – 2018 nyarán – a most vitatott Bécsi úti telkek eladásától függetlenül, azok mögött egy kisebb, kilencezer négyzetméteres területet adtak el nyílt pályázat keretében az ipari berendezéseket gyártó Festónak, amely cégnek semmi köze az említett két ingatlan vevőihez.
Általánossá vált az elmúlt két évben, írják, hogy amikor egy fővárosi botrány kirobbant, Karácsony Gergely azonnal az előző városvezetésre kezdett visszamutogatni, függetlenül attól, hogy
a korábbi városvezetésnek bizonyíthatóan semmi köze nem volt az ügyhöz.
Pénteken a Bécsi úti telkek eladása ügyében Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés miatt tett feljelentést a rendőrségen. A kormánypárti politikus elmondta, a héten megjelent sajtóinformációk szerint egy, a III. kerületi Bécsi úton található, tíz és fél hektáros, fővárosi tulajdonú ingatlant adtak el egy osztrák befektetőnek. A Nagytétényi úton található ipari park értékesítésében ugyanaz a Barts Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója, illetve Berki Zsolt is részt vett, akik a Városháza eladásával kapcsolatban is szóba kerültek, írják.