Megnézték, hogy milyen az átlag Márki-Zay szavazó

2021. október 17. 12:05

Fiatalos, kritikus az ellenzékkel, a többi jelölt táborától jobbra helyezkedik el, ugyanakkor nem konzervatív.

2021. október 17. 12:05
null

Az IDEA intézet szeptember végén, október elején készített egy közvéleménykutatást, melyben megvizsgálta, hogy kik szavaztak Márki-Zay Péterre az előválasztás első fordulójában. Vagyis, arra voltak kíváncsiak, hogy milyen társadalmi és politikai háttérrel bíró emberek tették le a hódmezővásárhelyi polgármester mellett a voksukat.

A kutatás szerint Márki-Zay első fordulós szavazóinak talán legfontosabb jellegzetessége, hogy jóval fiatalabb, mint a társadalmi átlag. A szavazók között magasabb volt az LMP-sek aránya a teljes népességhez képest, valamint tekintélyes részt vettek ki a Kutyapárt és a Momentum támogatói. Érdekes adalék, hogy

a Márki-Zay szavazók közel negyede nem akart a jelenlegi pártpalettáról választani, ám a mostani kormánnyal elégedetlen.

Október eleje óta a jelenlegi pártpaletta képviselőinek a nagy része beállt Márki-Zay Péter mögé.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 197 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2021. október 17. 18:51
Válasz a cikk kérdésére Zorban fobiás Vak és süket És hiszékeny
annamanna
2021. október 17. 18:42
.... vagyis az ideális MZP-szavazó Lukácsi Katalin. :)
DoomGuy
2021. október 17. 18:34
"a Márki-Zay szavazók közel negyede nem akart a jelenlegi pártpalettáról választani, ám a mostani kormánnyal elégedetlen." Csak azt nem tudja miért. Mert Orbán. Azért. Gondolom...
zuriktodor
2021. október 17. 18:04
tehát olyan jobbos, akinek kikezdte az agyát a téboly.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!