Karácsony Gergely a Jelen hetilap JelenValó című műsorában adott interjút, ahol többek között ismét szóba került az ellentmondásos zsaroló sms-ek témája. Mint ismert: a főpolgármester az előválasztás során egy háttérbeszélgetésen azt állította: Gyurcsány Ferenc sms-ben próbálta megzsarolni, ezeket az üzeneteket pedig archiválta is. Később Karácsony már úgy fogalmazott ezekkel az sms-ekkel kapcsolatban, hogy „nem büntetőjogi értelemben beszélünk róla”, hanem „az egy politikai játszma”.
Az interjúban arra a kérdésre, hogy mégis mi igaz ezekből az sms-ekből, Karácsony úgy fogalmazott, ez egy „turbulens” időszak volt, és ilyenkor „ilyen mondatok elhangoznak”. Ezután megkérdezték tőle, hogy mégis mivel zsarolta őt a Demokratikus Koalíció, esetleg azzal, hogy nem szavaznak-e meg a közgyűlésben bizonyos témákat.