Rossz hírt kapott Zelenszkij: egyetlen nap, és mindent elveszíthet az ukrán elnök

Meg lesz a következménye az ukrán elnök kijelentéseinek – mutatott rá az elemző.

Közösségi oldalán üzent a DK elnöke a hódmezővásárhelyi polgármesternek.

Márki-Zay Péter, aki Dobrev Klárával együtt bejutott az ellenzéki előválasztás második fordulójába, többször is arra kért mindenkit, különösen a DK szavazóit, hogy ne Dobrev Klárára, hanem rá szavazzanak. Reményét fejezte ki vasárnap, hogy az előválasztás után Gyurcsány Ferenc is mellé fog állni.
Gyurcsány szerint „most az történik, hogy az ellenzék egy része Márki-Zay Péter vezetésével is úgy akar kormányt váltani, hogy annyit mond: Gyurcsány. Esetleg hozzáteszi, hogy Dobrev.

– üzente a pártelnök Márki-Zaynak.
Hozzáteszi, hogy „nem az a baj önmagában, hogy így nem lehet kormányt váltani, hanem az, hogy így magunkra vesszük ellenfeleink gyalázatának egy darabját.” Bejegyzését Gyurcsány azzal zárta: „Jobb ezt most megállítani”.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd