Az elemző szerint a felmérések azt mutatják, hogy a baloldal szavazótábora elöregedett, a fiatalos Momentum pedig gyakorlatilag megsemmisült az előválasztáson. Ezért kommunikálják most azt, hogy Márki-Zay Péter megváltást jelent ebből a szempontból, de ez nem fedi az igazságot – tette hozzá az elemző.
A Fidesz egy igazi néppárt
Deák Dániel felidézte, hogy a liberálisként azonosított Republikon Intézet augusztusi felmérése szerint
a Fidesz szavazóinak a 33 százaléka 39 év alatti, ami a társadalom korfáját tükrözi.
Az MSZP esetében ez a szám csupán 12 százalék, de a DK esetében is csak 26 százalék. A felmérés Deák Dániel szerint jól mutatja, hogy míg a baloldali pártok rétegpártok, addig a Fidesz egy igazi néppárt, amelynek a támogatottsága az egyes korcsoportok körében arányosan oszlik meg. Az elemző szerint ezt a békemenet is jól szimbolizálta, hiszen idősek és fiatalok, fővárosiak és vidékiek egyszerre vonultak a kormány álláspontját támogatva.