Egyfajta sorvezető születik most ahhoz, hogy az egyes politikai aktorok mit kínáljanak a választóknak a cigányokkal kapcsolatosan a kampányban. Illetve, hogy mit ne. Az első rész arról is szól, milyen eredményeket sikerült elérni az előző három kormányzati ciklusban, s melyek azok a programok, amiket mindenképp folytatni kellene.
Forgács István írása
Ezzel a cikkel egy sorozat indul, mely szándékaink szerint segíthet abban, hogy egy valóban felelős politikai tömörülés megnyerje a választásokat (és akár új dimenziókat is kínáljon ehhez a kérdéskörhöz a későbbiekben). Továbbá megmutathatja azt is, hogy akik nem erre az útra lépnek, azok mit veszíthetnek, mit kockáztatnak, és mennyire nem értik, hogy mit is jelent a hazai cigány közösségekkel kapcsolatos kihívások összessége.
Bízom benne, hogy az üzenetek, a megfogalmazott gondolatok alkalmasak lesznek arra is, hogy megalapozzák az új, reményeim szerint a mostanival megegyező kormánynak az eddigi három ciklusos felzárkózás-politikájához illeszkedő, azt folytató, de minden korábbinál bátrabb, dinamikusabb és egyértelműbb eredményeket kínáló programját.
Egyetlen szakpolitikai kérdésnek a megvitatása sem kezdődhet el addig, amíg végre ki nem mondunk néhány nagyon egyértelmű tényt, tendenciát és jellemzőt. Ezekkel ugyanis számolni kell még nagyon-nagyon sokáig, ha a cigány közösségek kérdését komplexen próbáljuk meg átlátni, felfogni, megérteni. Aki ezt az őszinte szembenézést meg akarja spórolni, az több mint felelőtlen, sőt, kimondható, az ország jövőjét kockáztatja.
És mikor máskor, ha nem egy kampány kellős közepén próbáljuk meg megértetni a lehető legtöbb emberrel, hogy addig nem lehet nekikezdeni semmilyen érdemi vitának cigányügyben, amíg nem kanonizáljuk és tesszük általános ténnyé a legfontosabb jellemzőket, illetve nem látjuk ugyanúgy a legfontosabb tendenciákat. Hogy ez bekövetkezzen, az alábbi megállapításokat kell most közvitára bocsátani!
Százszor elmondtam, újra megteszem: a hazai cigányság helyzete elsősorban gazdasági kérdésként értelmezhető kihívásként kell, hogy megjelenjen. Ez azt jelenti, hogy miközben egyre nehezebb biztosítani a magyar munkaerőt – és egyes ágazatokban, valamint térségekben a következő 5-8 évben még jelentősebb nyugdíjba vonulási hullámmal kell számolni! –, aközben a for profit szereplők, azaz a munkaadók előtt nincs más út: ha nem tudnak a hazai szakképzésből megfelelő munkavállalókat meríteni, akkor külföldről kell, hogy biztosítsák azt.
Ebben a helyzetben lenne fontos, hogy a fiatalabb korfával rendelkező cigány közösségek állítsák ki maguk közül, és biztosítsák ezáltal azt a munkaerőállományt, amelyen gyakorlatilag a teljes hazai gazdaság, azaz, a jövőnk is múlik. Ha ez nem történik meg, csak nőni fog a 25 év alatti korosztályban a szakképzettséggel sem rendelkező fiatalok száma. Egyértelművé kell tenni:
Ezért csökkenteni kell a szakképzésben a lemorzsolódást, és segíteni, hogy a lehető legtöbb fiatal jusson el szakmaszerzésig és helyezkedjen el a munkaerőpiacon. Közöttük nagy százalékban lesznek azok a cigány fiatalok, akik ezzel nemcsak az adott ágazatot juttatják levegőhöz, de valós társadalmi felzárkózásnak lehetnek a részei.
A mindenkori kormánynak folytatnia kell a mostani kabinet ezirányú törekvéseit: a szakmaszerzés a legjobb megoldás arra, hogy a lehető legkorábban saját lábára állhasson a legfiatalabb nemzedék, különösen annak fényében, hogy alig néhány hét múlva, január 1-től a 25 év alattiakat adómentességgel segíti a kormányzat. A szakmát szerzett és pénzt keresni képes cigányok tehetik a legtöbbet önmagukért, a közösségükért és ezért az országért a következő 15-20 esztendőben.
A fentiekből is látszik, hogy a gazdasági alapú társadalmi felzárkózás elsősorban a többségi társadalom érdeke, és nem a cigányoké. Igen ez egészen furcsán hangozhat, de ebben a helyzetben az a felelős és bátor megközelítés, ha kimondják a politikusok, szakemberek és mindenféle véleményvezérek, hogy a lehető legjobbnak vélt felzárkózási program sem csak azért kell, hogy elkészüljön, mert azzal a cigányok megbecsülését szeretnék kivívni (miközben természetesen azt is el lehet érni és be lehet zsebelni), hanem leginkább a többségi társadalom várja el a felelős felzárkózási politikát.
Utóbbiak egyre nagyobb része érti meg, hogy az ő bőrére megy itt minden, ami a cigányokkal és a hazai gazdasággal kapcsolatos, mert a nyugdíjrendszer nem bírja el, ha semmi nem változik a jövőben. Meg kell jegyezni, lassú, de
Ez mindenképpen a mostani kormány érdeme és ezt a megközelítést meg kell tartani, nem szabad feladni.
Heti 800-1000 kilométert utazom. Csak idén 54 településen jártam eddig. Van, ahova folyamatosan visszatérek a munkám miatt, és mindaz, amit a demográfia kapcsán megélhetek, láthatok, az nekem és a velem együtt dolgozóknak biztosan maga a valóság. És lehet elméleti vitákat folytatni róla, meg a szenzitív adatokra hivatkozva félrenézni és nem foglalkozni vele, de igenis kell mondani: van demográfiai kérdés, amikor a hazai cigányokkal kapcsolatos folyamatokat és relációkat vizsgáljuk.
A kunhegyesi járás ikonikus településén a valamivel több mint 3000 lakosból 900 a 14 év alattiak száma. Évi 70-80 újszülött van, és a helyi 350 fős iskola nem is bírja el a kb. 450 főnyi általános iskola korú gyermeket, 100-an a környező településekre járnak tanulni. És számos ilyen település van ma már Magyarországon. Ezzel párhuzamosan sok helyen csökken a lakosságszám, és a belső arányok eltolódnak, megnő a cigányok aránya a fogyó összlakosságszámon belül.
Ez elméletben nem probléma, a gyakorlatban viszont szükséges, hogy erre a folyamatokra felkészüljenek a közfeladatellátók, az oktatási és szociális intézmények, a településvezetők, helyi civilek, egyházak, valamint az adott térségek munkaerőpiaci szereplői. Ki kell mondani: egyes településeken nem csak az iskolák, de az óvodák is elcigányosodnak immár, és ezt nem szitokszóként kell kezelni, hanem objektíven, tényszerűen, higgadtan. Cinikusan akár azt is mondhatnám most, hogy a passzív (spontán) iskolai szegregáció mellett immár az óvodaival is foglalkozhatna valaki.
Azt kell elérnünk, hogy 18 – 20 év alatt ez a remény ne váljon egyetlen megszülető gyermek esetében sem nehezen cipelhető teherré.
Klasszikusságából semmit sem veszített ez a témakör. A nagy pártok továbbra is elhiszik a nagy hangú és kétes hátterű cigány vezetőknek, hogy cigányok százezrei mennek szavazni egyetlen intésükre, csak adjanak mellé néhány milliót és rengeteg osztogatni valót. És ezt ezek a cigány vezetők minden párt felé szeretnék felkínálni, még úgy is, hogy többségük a lelkében ugyan balos, de minden oldalról örömmel fogadják, ha megkérdezik őket, hogy mennyi embert tudnak mozgósítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nagy pártok környékén mindig meg lehet találni a velük lojálisnak tűnő cigány vezetőket, és akiket persze a másik politikai oldal lelkesen szid és próbál ellehetetleníteni, miközben a saját oldaluk cigány vezetőire még csak rá sem mernek pillantani, hiszek azok pontosan ugyanilyenek.
A kis pártok, és a náluk megjelenő tanult cigányok persze teljes gőggel nézik le ezt a dimenziót, s vélik úgy, hogy az úgynevezett „roma értelmiség” az, amelyik eddig méltatlanul mellőzve volt. Ők néhány százan meg is vannak róla győződve, hogy ha majd lehetőséget kap ez a csoport, változtatni tud. Itt, ebben a körben általában a rasszizmus, az előítéletesség, a többségi társadalom és a jobboldali kormányok erős kritikája meg számonkérése az, ami kitölti a hétköznapokat és persze a rendpártiság teljes elutasítása, valamint a folyamatos náciveszélyre való figyelmeztetés.
Az a gond, hogy ezek a sok esetben megtárgyalni valóban érdemes kérdések nem viszik előbbre az ügyet.
Akkor lenne azonnal 100 000 megfelelő végzettséggel bíró cigányember, akik most biztosan hiányoznak a munkaerőpiacról? Ugye, hogy nem. A valóság és az egyes tendenciák teljes tagadása zajlik sokszor, miközben mindent elkövetnek azért, hogy ne kelljen szembesülni azzal: a cigány közösségek felelőssége és a velük szembeni elvárások is megjeleníthetők ma már anélkül, hogy az kirekesztéssel, megkülönböztetéssel járna.
Ez a hozzáállás természetesen tökéletesen kiszolgálja a többségi társadalom egy szűk, de magát meghatározónak vélő rétegét, és annak erőltetett politikai korrektségét. Csakhogy ennek az lesz az eredménye, hogy cigányok és a cigányokért lelkesen tenni akaró elméletiek/értelmiségiek csakis ideológiák mentén élnek, és azon vitatkoznak, hogy hívhatom-e cigánynak a cigányt.
Vagy pedig nem akarják megérteni, hogy nem pusztán az Isztambuli Egyezményen múlik, hogy visszaszorítható-e a családon belüli erőszak a cigány közösségekben is.
A fentiekből következik, hogy a cigányok parlamenti képviselete nagyon kevés kivételtől eltekintve nem volt komolyan vehető az elmúlt harminc esztendő során. Az Európai Parlamentben a korábban bejutott két női képviselő megjelenése (Járóka Lívia és Mohácsi Viktória) jelentette az eddigi csúcsot, kettejük közül az előbbi az, aki valós szakmai és politikai teljesítményt tudott letenni az asztalra.
Ki kell mondani: ebben is érdemi változásra van szükség a hazai parlamentben, s bíztató, hogy a kormánypárt vezetősége talán tisztában is van ezzel. A cigányoknak mindezek mellett ott kell lenniük a települési önkormányzatokban is, amit a korábbi, úgynevezett „feles” mandátumkedvezmény visszaállítása nagy mértékben segítene.
Továbbra is bíztató, hogy a cigányok és a többségi társadalom viszonyában az elmúlt 3 ciklus valódi megnyugvást hozott – ez szintén a kormány érdeme. Számos apró eleme van ennek a dolognak, kezdve az iskolaőröktől a kedvező munkaerőpiaci változásokon át egészen odáig, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kiemelt formában segíti a társadalmi felzárkózást. Rengeteg cigány és nem cigány ember vállalt dedikált feladatokat (sportolók, zenészek, újságírók), és ha akadtak is megosztó történések (pl. a Gyöngyöspatai diákok ügye), a hétköznapokban igenis sokat javult a két csoport egymáshoz való viszonya, sőt, nőtt a vegyesházasságok száma.
Saját vélemény:
Vannak előítéletek továbbra is, van rendszerszintű problémákat okozó hátrányos megkülönböztetés a munka világában (elsősorban a szakképzésben jelent meg, hogy a cigány fiatalokat egyes cégek a gyakorlati képzőhelyeken bizonyos ágazatokban nem szívesen fogadják), de nincs az a tomboló cigányellenesség, mint 2010 előtt.
A baloldal szereti azt a képet általánosnak tekinteni, hogy a cigányoknak ebben a három ciklusban fordult a legrosszabbra a sorsuk. Ezzel ellentétben az általam látott, megismert cigányok többsége még akkor is elismeri, hogy jobban, könnyebben él, mint korábban, ha egyébként elégedetlen a jelenlegi kormánnyal. Sokaknak sikerült a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra kilépniük, de akik szakmával rendelkeznek, s keresték a munkát, többségükben meg is találták.
Az ingyenes iskolai étkezés, az ingyenes tankönyv, az egyes ösztöndíj-programok és a tanodák, valamint az egyetemi roma szakkollégiumok rendszere mára olyan megszokottá vált, hogy
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a 25 év alattiak adómentessége szintén nagyban segítheti a cigány közösségekből érkező fiatalokat is, illetve, hogy a szakképzési diákhitel (amelynek 50 vagy akár 100%-át is elengedi az állam bizonyos feltételek mellett a lányok, nők számára) is komoly segítség ahhoz, hogy 18 – 55 év között szakmát szerezzen az, akinek korábban nem sikerült.
A cigányok alapjában véve elégedettek is lehetnek a kormánnyal, de egyetlen pillanatra sem szabadna a kormánynak félvállról vennie azt, hogy ezeket az európai szinten is kiemelkedő társadalmi felzárkózási vívmányokat ellehetetleníti, háttérbe szorítja az ellenzék minden olyan pillanatban, amikor a családi pótlék emelése, az alapjövedelem, vagy az „ingyen lakhatás” kérdése szóba kerül.
E keretekből kiindulva kellene szakmai vitát folytatni. Többek között arról:
Beszélni kell arról is, hogyan közelítsük meg a család és a gyermeknevelés kérdését, illetve hogyan teremtsünk még jobb együttélést segítő viszonyokat, s szorítsuk vissza a családon belüli erőszakot, küzdve az uzsorások és a drog ellen?
A következő hat hónap során a tervek szerint tizenkét önálló fejezetben mutatom be, milyen valós, gyakorlati megoldásokra van szükség a jövőben. Ha a jelenlegi kormány 2022-ben újra bizalmat kap, s beépíti e szempontokat az eddigi felzárkózási politikájába, minden okunk meg lehet arra, hogy elhiggyük:
Nyitókép: MTI/Komka Péter
Didier Reynders-szel még 2021-ben készített interjút a Mandiner. Amikor a korrupcióról kérdeztük, a biztos felállt az asztaltól, és elviharzott.
Orbán egyelőre nem mondhatja ki, hogy Csurkának mindenben igaza volt, de a Mandiner már kimondhatja, és a Magyar Nemzet is.
Mondom: elfogadom a volt EP képviselő „legendás” tudását, finom modorát, és azt a hirtelen érkezett szerecsen-mosdatást is.
Bocsánatot nem kért, csak távozott. Angolosan.
A rádiócsatorna meghívta Skrabski Fruzsinát Bolgár György műsorába.
Az amerikaik után a britek és a franciák is megengedték az ukránoknak, hogy Oroszországot támadjak nagy hatékonyságú fegyverekkel.
Nem egyszerű a vágóhídra küldeni embereket – erről beszélt Artem, a toborzótiszt a The Telegraph című lapnak, aki pontosan tudja, mennyire gyűlölik az emberek.
A 22 éves, kezdő újságíró cikke az író halála miatt nem került nyomtatásba.
