CEU volt rektora: Ellenzéki győzelem esetén a budapesti utcákon dőlhet el a hatalomátvétel

2021. október 12. 09:12

Michael Ignatieff el tud képzelni egy ilyen forgatókönyvet, ha Orbán Viktor nem ismeri el a vereségét.

2021. október 12. 09:12
null

A CEU volt rektora elmondta: ha a Fidesz elveszti a 2022-es választásokat, de nem fogadja el az eredményt, akkor a fővárosban, az utcákon zajlik majd a hatalomátvétel. 

„Épeszű ember azonban nem tartja járhatónak ezt az utat” – tette ugyanakkor hozzá, azonban kifejtette: tény, hogy az ellenzéknek igen nagy előnnyel kell nyernie, mert az egész választási rendszert a fennálló hatalom javára torzították el. Michael Ignatieff a Human Rights Watch és az Európa Intézet meghívására előadást tartott a zürichi egyetemen és ebből az alkalomból nyilatkozott a Tage-Anzeigernek – olvasható a HVG cikkében.

Orbán a mainstream ideológiával szembeni ellenállás központjává tette Magyarországot

Ignatieff, aki korábban a kanadai liberális pártot is vezette, elmondta, hogy

a magyar miniszterelnök számára a hatalom mindennél fontosabb,

de azért van mögötte ideológia is, hiszen egyértelműen az illiberális demokrácia mellett foglalt állást. Ily módon a kis országnak számító Magyarországot a mainstream ideológiával szembeni ellenállás központjává tette. 

Ignatieff kitért arra, hogy a populisták ideje akkor virrad fel, amikor a hagyományos pártok nem tudnak megoldással szolgálni. Márpedig nyakunkon az éghajlatváltozás, a járvány, a sok egyenlőtlenség, a digitális média, a migráció. Sokan úgy érzik, hogy a világ kifordult a sarkából és Trump például, aki amúgy egy politikai zseni, meg tudta szólítani ezeket az embereket – vélekedett.

Nyitókép: MTI/CEU/Végel Dániel

Összesen 214 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silenceCZ
2021. október 12. 19:29
egyre valószínűbb, hogy a liberálnácik polgárháborút akarnak.
Globalfake
2021. október 12. 16:54
" Magyarországot a mainstream ideológiával szembeni ellenállás központjává tette. " jaja, és ettől egy igazi államférfi, fasszopó korcs libsik!
Rocktoberi
2021. október 12. 15:35
Egy aljas szarházi hazudozó véleményecskéjét olvashatjuk. Megcsókolhatja a seggünket ha megengedjük.
vtznmnksr
2021. október 12. 15:11
A mocskos kurva anyádat hergeld, te féreg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!