Jövőre 200 ezer forint lesz a minimálbér

2021. szeptember 20. 12:31

A garantált bérminimumot két lépésben emelnék a munkaadók.

2021. szeptember 20. 12:31
null

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közölte, hogy elindultak a 2022-es minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF). Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára ismertette, hogy a kormány a magyar emberek nemzeti konzultáción kifejtett véleményéhez igazodva a minimálbér összegének 200 ezer forintra emelését tervezi.

Az ITM közlése szerint a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek vezetői, delegáltjai mellett Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is részt vett a fórumon. Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke szerint a szociális partnerek elfogadták, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre.

A garantált bérminimum emelésével kapcsolatban azonban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől.

Hozzátette, hogy a tárgyalások két hét múlva folytatódnak, és terveik szerint november közepéig tartanak, hogy a munkaadók fel tudjanak készülni a jövőre várható nagymértékű béremelésre. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint így 2022. január 1-jétől több lehet a minimálbér, mint a Gyurcsány-korszak alatt az átlagbér volt.

Nyitóképen: A Graboplast Zrt. tatabányai üzeme. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2021. szeptember 20. 20:11
Hát ez így nesze semmi, fogd meg jól, mivel minimál bérért szinte senki sem dolgozik.
Akitlosz
2021. szeptember 20. 17:05
Minden olyan munkahely, minden olyan cég, amelyik ennyit fizet vacak.
realista
2021. szeptember 20. 15:45
Nem a minimálbért kell emelni, hanem a minimálbér adómentességét kell visszaállítani (ez a legtöbb országban adómentes). Így a munkavállaló is sokkal jobban jár, mint az emeléssel, és a munkáltatók, főként a KKV-k sem kerülnek nehéz helyzetbe. A kis, főként családi vállalkozásoknál jellemző a minimálbér, nem pedig a multiknál, ezért őket sújtja ez az emelés, mert sokan tönkremennek így. A kormány most is a mások terhére jótékonykodik, persze így több adót szedhetnek be.
McFocker
2021. szeptember 20. 15:00
Ez igen. Nettó 150000 forint. Euróban ez kicsit több, mint 400. Ennyit akár egy diákmunkás is megkap egy hét alatt a haldokló nyugaton.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!