Magyar György az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában elmondta, hogy az előválasztás informatikai rendszere működőképes, kapacitásbővítés is történt. A cél az, hogy hétfő reggel 7 órakor folytatni lehessen a voksolást.
A Civil Választási Bizottság elnöke a műsorban azt mondta: a törekvés nem változott, a legfontosabb cél, hogy hétfő reggel 7-kor folytatódjon az előválasztás. Az informatikusok és szakértők azon vannak, hogy ezt a támadást elhárítsák, és hogy ez ne forduljon elő még egyszer, közben pedig az okokat is feltárják – tette hozzá.
Mindig meg kell különböztetni a politikai nyilatkozatokat az informatikai nyilatkozatoktól és szakmai megalapozottságtól – felelte Magyar György arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy az ellenzéki pártok a kormányt sejtik a támadás mögött. Szerinte ki kell deríteni, hogy ez a támadás kinek állhatott érdekében. Ennyi idő alatt nem lehet megalapozottan kijelenteni, hogy honnan érkezett a támadás – hangsúlyozta.
A bizottság elnöke elmondta, hogy
a rendszer működőképes, állítólag arra is képes, hogy újabb támadásokat elhárítson, és kapacitásbővítés is történt.
Ha valóban történt szabotázs, az kontraproduktív volt, ugyanis nem megbontotta, hanem összerántotta a közösséget, sokan keresik meg őt is, hogy segíteni akarnak, sokan jelentkeznek aktivistának is – sorolta az ügyvéd.
Hangsúlyozta, hogy adatvesztés nem történt, nem loptak adatokat, úgy tűnik, a támadók nem erre voltak kíváncsiak, hanem a túlterhelést akarták elérni. Ha hétfőn folytatódik az előválasztás, akkor azt nem kell nulláról kezdeni, aki már leadta a szavazatot, az megmarad.