Hont András: Kis túlzással Orbán Viktor miatt lettem fideszes, majd végső soron Orbán Viktor miatt zártak is ki

A publicista is reagált a Mandiner Orbán Viktorral készített interjújára.

A nagyobbik kormányzópárt közleményében azt írja: Dobrevék 15 éve már bizonyították, hogy nem csak a fenyegetésig képesek elmenni.
A Fidesz közleményben reagált Dobrev Klára nyilatkozatára, amelyben többek között olyan állításokat fogalmazott meg, miszerint intézményről intézményre fogják felállítani azokat a kádereket, akik ma nem a magyar emberek érdekeit képviselik. Válaszul a nagyobbik kormányzópárt közleményében azt írta:
„Gyurcsányék naponta fenyegetik mindazokat, akik nekik nem tetszenek. Fenyegetik a kormánytisztviselőket, hivatali tisztviselőket, rendőröket, bírókat, ügyészeket, újságírókat azzal, hogy ha a baloldal hatalomra jutna, akkor eltakarítanák őket. A közleményben hangsúlyozzák, hogy Dobrevék nem csak a fenyegetésig képesek elmenni,
és erőszakkal próbálták elhallgattatni mindazokat, akik nem kértek a Gyurcsány-kormányból.
„Márpedig a magyarok többsége ma sem kér Gyurcsányból és a bábjaiból. Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” – olvasható a közleményben.
Nyitókép: YouTube