Hozzátették: Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő már többször fordult az Európai Bizottsághoz azért, hogy azok a magyar állampolgárok is megkaphassák az utazásokat megkönnyítő európai Covid-igazolványt, akik kínai vagy orosz oltást kaptak, de most harmadik oltásként egy európai engedéllyel bíró vakcinát is felvesznek.
Hangsúlyozták, hogy a kérdést tárgyaló bizottság az uniós tagállamok egészségügyi hatóságainak képviselőiből áll, így a magyar kabinet delegáltjának „ott kell majd megharcolnia azért, hogy a többi tagállam megértse a sok százezer magyar ember problémáját, még akkor is, ha azt alapvetően épp a magyar kormány idézte elő” – fogalmazott Ujhelyi István, aki hozzátette: „Amit EP-képviselőként lehetett, azt megtettem, most a kormányon a sor.”
Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov