Meggyőző támogatottsága van a gyermekvédelmi törvénynek

2021. augusztus 02. 12:58

Napvilágot látott a Társadalomkutató közvélemény-kutatása.

2021. augusztus 02. 12:58
null

A 18 év alatti gyermeket nevelő

szülők és nagyszülők 71 százaléka ért egyet

a kormány gyermekvédelmi törvényének azon passzusával, amely az LMBTQ népszerűsítését tiltaná a gyerekeknek, a gyermeknélkülieknek csak 62 százaléka – derül ki a Társadalomkutató által megjelent, legfrissebb közvélemény-kutatásból, írja a PestiSrácok.

Liberális reakció és az ezzel szemben álló tömeg

A gyermekvédelmi törvény egyik legnagyobb felháborodást kiváltó paragrafusa liberális körökben az LMBTQ-ideológia népszerűsítésének vagy média-megjelenítésének tiltása volt a gyermekek számára, a nyugati szórakoztatóipar és döntéshozók ugyanis a 18 év alattiak „helyes” nevelését is fontosnak tartja és legszívesebben uniós szinten szabályozná, írja a PestiSrácok.

A tiltással (a homoszexualitásra vonatkozóan) azonban a felnőtt magyarok kétharmada (67 százalék) egyetért

a Társadalomkutató közvélemény-kutatása szerint, s csak kevesebb mint a negyedük (23 százalék) nem.

Hozzátették: a kormány által kezdeményezett népszavazáson minden felnőtt magyar állampolgár szavazhat, de mégis érdekes, hogy az érintetti körnek, a 18 év alatti gyermeket nevelő szülőknek és nagyszülőknek van-e különvéleménye. A teljes minta 54 százaléka nevel kiskorút, s az ő körükben 71 százalékos, tehát valamivel magasabb a tiltással való egyetértés. Hangsúlyozzák: a teljes minta 46 százalékát kitevő, 18 év alatti gyermeket nem nevelőknek csak a 62 százaléka helyesli a törvény tiltását.

A Társadalomkutató összegzése szerint a gyermekei számától és korától függetlenül a felnőtt magyarok egyértelmű többsége egyetért azzal, hogy a homoszexualitást nem szabad a médiában népszerűsíteni vagy megjeleníteni a gyermekek számára. Érthető okokból

a kiskorút nevelő szülők és nagyszülők egyetértése a legerősebb.

A Társadalomkutató 2021 nyarán publikálta a 2020-as „Magyar fiatalok” ifjúságkutatási gyorsjelentését.

Fotó: MTI/EPA

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154
2021. augusztus 02. 17:53
Én is támogatom ezt a gyermekvédelminek is nevezett törvényt. Teszem ezt azért.: Nem szeretném ha 10-20 év múlva kerekesszékes , járókeretes aggok tartanának unokáimnak élménybeszámolókat ilyen cimekkel: -Menekülés Brüsszelből -Bakfis leányok fanszőrzet kialakulásának audió-vizuális megfigyelése -Mit tehet a nagykövet Limában, ha unatkozik? Ki is akarná ezt...? Még azt is támogatnám, hogy mint a régi szép időkben a rendőr és a járókelők közösen üssék a nemi aborráltakat.
istvanpeter
2021. augusztus 02. 15:39
De azért a 67 %-os támogatás azt jelzi, hogy még mindig nagyon sok tájékozatlan és ferde hajlamú ember van.
olajfa1
2021. augusztus 02. 15:17
A normális kérdésekre az normális emberek teljesen normálisan válaszoltak! Az őrületes abnormális propaganda ellenére!!! A normális kérdésekre az abnormális emberek abnormálisan válaszoltak! EZT MUTATJA EZ A STATISZTIKA!
Naggy
2021. augusztus 02. 15:10
L. Simon László lett a Nemzeti Múzeum főigazgatója!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!