Gyurcsány: Szakembereink készítik annak a forgatókönyvét, ha nem békés lenne a hatalomváltás

2021. augusztus 27. 11:16

Utcai harcokat vizionál egy 2022-es baloldali győzelem esetére a volt miniszterelnök.

2021. augusztus 27. 11:16
null

„2002-ben is volt hídfoglalás, 2006 után egy dolgot biztosan elveszített a mi oldalunk, a naivitását és a jóhiszeműségét a Fidesszel szemben. Készülnek azok a forgatókönyvek, amelyekkel ebben a helyzetben a stabilitást megőrizhetjük. Önmagában a kormányváltásnak nincs büntetőjogi következménye. Ám a kormányváltás után egy sor dologra rá kell nézni”nyilatkozta a szeged.hu-nak Gyurcsány Ferenc.

A volt miniszterelnök szerint „ha egy politikai oldal önmagát a hazával azonosítja, akkor ezzel megágyaz annak, hogy vereség esetén legitimálja az új hatalommal szembeni fellépést. Ez valójában már megtörtént”. Úgy véli, hogy „ez a legnagyobb veszély”.

Gyurcsány hozzátette: „Az ország érdeke, hogy békés úton történjen meg a hatalomátadás. Egyben ez a demokratikus alkotmányosság egyik sarkköve. A Fidesz táborának egy része eddig kétszer mutatta meg, hogy a vázolt esetben nagyon nehezen nyeli le a békát”.

Az újságíró felvetésére a DK elmondta: készülnek arra, hogy nem lenne békés hatalomátadás. „Nyilván nem mondhatjuk meg most, hogyan készülünk arra az esetre, ha nem így történnek a dolgok. Szakembereink készítik annak a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvét, ha nem békés lenne a hatalomváltás” – jelentette ki Gyurcsány.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 509 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2021. augusztus 29. 16:21
Mindenkinek reszt kell vennie a Békemeneten aki nem akarja hogy ez a mocsvadek senki és a parszazezer támogatója polgárháborús övezetet csináljon Magyarországból
kitiltott
2021. augusztus 29. 15:56
Gyurcsány Ferenc nem polgárháborút víziónál hanem szít. Tudja jól hogy soha a büdös életbe nem nyernének másképpen választást .. A kérdés csak az hogy ki pénzelné a polgárháborújukat. Van e annyi bőr az EU prominensek pofáján hogy fegyverrel kényszerítsék Magyarország többségét au elveik ellen történő meghunyaszkodasra.. Felemelt kézzel történő kollektív öngyilkosságra..
mesziboy23
2021. augusztus 29. 10:30
"Szakembereink készítik annak a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvét, ha nem békés lenne a hatalomváltás” Ne vegye félvállról senki az ilyen mondatokat. Remélem a nemzetbiztonság közelről figyel.
mesziboy23
2021. augusztus 29. 10:25
„ha egy politikai oldal önmagát a hazával azonosítja, akkor ezzel megágyaz annak, hogy vereség esetén legitimálja az új hatalommal szembeni fellépést. Ez valójában már megtörtént”. Kurva anyád patkány. Felmerül a kérdés , hogy kis ölebed 99 mozgalma akkor kikre is gondol az alatt a 99 alatt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!