a norvégok pedig ragaszkodtak a kabinettől független szervezethez.
„Hét pályázóból Magyarország a Soros György által támogatott Ökotárson kívül bárkit hajlandó volt elfogadni, Norvégia viszont ragaszkodott a Soros-szervezethez és olyan nemzetközileg is elismert pályázókat zárt ki, mint például a Magyar Vöröskereszt. Norvégia ezzel megsérti az EGT tagságból származó kötelezettségeit, ezért a kormány jogi lépéseket fog tenni. A kormány az ezzel kapcsolatos feladatokról nyilvános határozatot fogadott el. Magyarország rögzíti, hogy Norvégia a magyar piaci hozzáférésért 77 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak” – áll a Miniszterelnökség közleményében.
Az ellenzék azóta hevesen támadta a kormányt, azzal vádolva a kabinetet, hogy hagyja kárba veszni a forrást. Csütörtökön Dobrev Klára is aktivizálta magát, és Facebook-oldalának tanúsága szerint