A judapestező Bíró utódja már megbízható gyurcsányista

2021. augusztus 16. 10:00

A jobbikos Bíró László helyett az MSZP által javasolt Jézsó Gábor mérkőzhet meg a fideszes Koncz Zsófiával a mandátumért a borsodi választókerületben.

2021. augusztus 16. 10:00
null
Görög Álmos

Megírtuk: vasárnap végül visszalépett a jobbikos Bíró László az előválasztás első fordulója előtt a borsodi 6-os választókerületben.

Jézsó volt az esélytelen...

Az ország a tavaly októberi időközi választáson ismerte meg a „judapestező” Bíró nevét, aki annak ellenére, hogy a teljes ellenzék felsorakozott mögötte, kikapott a fideszes a fideszes Koncz Zsófiától a Tiszaújvárost és Szerencset magában foglaló körzetben. Mint korábbi cikkünkben rámutattunk, a vereség ellenére egyáltalán nem tűnt ördögtől való ötletnek újra őt jelölni, hiszen a begyűjtött 46 százaléka azt mutatta, a baloldali szavazók is hajlandóak voltak rá adni a voksukat.

Sőt, a körzetet és a Bíró vs. Jézsó párharcot bemutató cikkünkben – egy informátorunk nyomán – rámutattunk: „A szocialisták sem gondolják komolyan, hogy Jézsó megverheti Bírót, hiszen ő a választókerület nagyobb részében, Hegyalján egyértelműen hatalmas fölényben van, az MSZP-s politikus csak Tiszaújvárosban és a környékén számíthat jelentősebb számú szavazatra. Jézsó tehát egyértelműen a balek szerepét játssza el ebben a tragikomédiában.

... mégis ő indulhat

Nagyot fordult tehát a világ, Bíró visszalépésével szinte biztosan a „balek” Jézsó fog megmérkőzni jövő áprilisban Koncz Zsófiával a mandátumért.

De mi állhat ennek az egésznek a hátterében?

Biztosat nem tudunk, de az tény, hogy Bírónak számos Gyurcsány-ellenes véleménye volt, amit a szerkesztőségünk a visszalépés után megszerzett, és amiket közzé is tettünk.

A mozaik másik oldalát kiegészítendő, megnéztük Jézsó Gábor múltját is, és lám, csupa Gyurcsány-párti posztra bukkantunk, melyeket alább be is mutatunk. Mindenesetre a visszalép(tet)ésben aligha a korábbi antiszemita kijelentések jelenthették a fő mozgatórugót, hiszen ilyen alapon ezt már tavaly meg kellett volna tennie Bíró Lászlónak. Lehetséges, hogy nagyobb szerepe volt a dolgok alakulásában az immár főszerepbe kerülő DK-elnökhöz való viszonyulásnak.

Itt például a volt miniszterelnök ellen folyó „koncepciós eljárás” miatt tiltakozik:

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

***

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

***

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

***

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Nyitókép: Bal oldalon Jézsó Gábor, középen, hátul Molnár István alpolgármester, jobb oldalon Bíró László a Legyen Szederkény vendége programon; a fotó a tavalyi időközi parlamenti választás előtt készült, Facebook)

 

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. augusztus 16. 14:50
fletóék beindultak! félnek a jobbiktól! ezért kezdik nyírni őket!
csak szerényen
2021. augusztus 16. 11:58
Én meg még azt hittem, hogy majd az előválasztáson "a zemberek" fogják eldönteni, hogy melyik jelölt induljon. Mivel azt gondoltam, hogy erről szól az előválasztás. Ja nem is, a fejesek eldöntik, hogy ki indul, a "nép" meg leszavazhat rá. Nem is a szocialista kor választási rendszere ez! Á, ott volt egy párttag induló, meg mellette egy Hazafias Népfrontos, mert a nép választhat! Itt meg még az sincs! Visszalép! Miért, és ha az emberek minden ellenére mégis őt szeretnék, ha indulna? Hogy dönthet így a "nép"?
Bokros Birka
2021. augusztus 16. 11:43
Barna vagy vörös náci egy kutya csak a tulajdonunkra fáj a foga!
files32
2021. augusztus 16. 11:38
Aki krumplival és laptopokkal is csak épp, hogy győzni tudott: Koncz Zsófia. A kampányban Koncz Zsófia testvére, ifj. Koncz Ferenc a választók felé indítandó telefonhívások próbáján viselkedett kifejezetten vállalhatatlanul, amikor elhangzott tőle a következő: Azt szeretném megkérdezni, hogy Ön a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatná-e egy jelenlegi választás esetén? Biztos, hogy nem? És a büdös jó kurva anyádat támogatnád, kisfiam? Persze a Fidesz választási növénye, a burgonya semmiképpen nem hiányozhatott a kampányból, de nagy volt a tét, ezért még tovább mentek. A fél Fidesz-frakció lement Borsodba kampányolni, az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) pedig véletlenül épp kiosztott 32 laptopot a térség iskoláinak, a digitális oktatásra való hivatkozással. Micsoda furcsa véletlen, hogy ezt pont 'Hajrá Zsófi' felirat maszkban tették. De még így sem érezték biztosnak a győzelmet, így mindent megtettek annak érdekében, hogy a közös ellenzéki jelölt indulását meggátolják, személyét igaztalan vádakkal lejárassák. Ennyire agresszív lépésekkel is csak 5%-kal sikerült Bíró László előtt végeznie, tavaly óta pedig összesen ötször szólalt fel a Parlamentben. Mindenki döntse el maga, hogy ez elegendő teljesítmény-e. A kampány során több olyan ígéret is elhangzott Zsófia részéről, aminek megvalósulását talán ő maga sem gondolta komolyan. Ilyen volt a 37-es út bővítése, az M30-as út hosszabbítása, valamint a foglalkoztatottság bővítése. Ehhez képest nemrég sikerült egy sárgán villogó jelzőlámpát átadni nagy büszkén és nagyjából ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!