A jobbikos Bíró László visszalép Borsodban

2021. augusztus 15. 19:01

Az MSZP-s Jézsó Gábor javára lép vissza a jobbikos politikus, mert szerinte „a nemzet érdeke pedig azt kívánja, hogy az előválasztáson az a jelölt nyerjen, aki a legalkalmasabb a Fidesz legyőzésére”.

2021. augusztus 15. 19:01
null

„Ha kell, lépj egyet hátra azért, hogy a nemzet kettőt léphessen előre. Ha meg tudod tenni, igaz hazafi vagy, hisz képes vagy áldozatot hozni a nemzetért. Ezt Jakab Péter, a Jobbik elnöke mondta nekünk, jobbikosoknak akkor, amikor még csak formálódott az ellenzéki összefogás. Én pedig most szeretném meghozni azt az áldozatot, amit úgy érzem, megkövetel a haza” – kezdi vasárnapi Facebook-posztját Bíró László, a Jobbik borsodi jelöltje az előválasztáson.

Ismert: tavaly októberben is ő indult Koncz Zsófia ellen a tiszaújvárosi és szerencsi időközi választáson, amelyet Koncz Ferenc tragikus halála miatt kellett kiírni, és amelyen a kétharmad volt a tét. Már a tavaly őszi kampányban is előkerültek Bíró ügyei, – antiszemita megjegyzései, „judapestezése”, illetve cégügyei is nagy nyilvánosságot kaptak – de ennek ellenére beállt mögé a teljes ellenzék, sőt, még Karácsony Gergely is elment hozzá kampányolni.

Mindez mégsem volt elég

2020 októberében: a kormánypárti Koncz Zsófia a szavazatok 50,87%-ával nyert, Bíró 46,27 százalékot szerzett.

Itt indult először a Szanyi Tibor-féle ISZOMM jelöltje: a baloldali párt politikusa, Tóth Ádám 2,21 százaléknyi voksot tudott szerezni.

„A nemzet érdeke pedig azt kívánja, hogy az előválasztáson az a jelölt nyerjen, aki a legalkalmasabb a Fidesz legyőzésére”

Egy évvel később úgy tűnt, megint Bíró mögé kell felsorakozni a hatpárti ellenzéknek, hiszen a Jobbik megint őt indította az előválasztáson – mindez azonban csak augusztus 15-ig volt így. Ugyanis

Bíró László vasárnap bejelentette visszalépését.

Mint a Jobbik jelöltje fogalmazott: „meghoztam életem egyik legnehezebb és legfontosabb döntését. Mert nem Bíró László az első, hanem a nemzet. A nemzet érdeke pedig azt kívánja, hogy az előválasztáson az a jelölt nyerjen, aki a legalkalmasabb a Fidesz legyőzésére.”

Bíró: Van nálam alkalmasabb

Hozzátette: „mondhatnám, hogy én vagyok ez a személy. De tudom, hogy van nálam alkalmasabb. Ismerem őt jól, hisz – ahogy én, úgy ő is – aktív alakítója a borsodi közéletnek, és bár más pártban politizálunk, mégis egy oldalon állunk. Egy szabad és demokratikus Magyarország oldalán. Ezért az országért pedig igenis érdemes áldozatot hozni” – indokolta döntését a politikus.

A Jézsó vs. Bíró párharcról lapunk is írt pár hete, az MSZP-s Jézsó Gáborról ide kattintva tudhat meg többet.

tudhat meg többet.

Bíró László visszalépéséről szóló bejelentését az alábbiakban olvashatja:

Nyitókép: Bíró László Facebook-oldala

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2021. augusztus 16. 08:46
"Bíró: Van nálam alkalmasabb" Igen, Koncz Zsófia..
szürkeSzarvas
2021. augusztus 16. 07:37
Pedig a főváros most megint Judapest,amint 19ben,a szociban,meg Demszkij idején! :)
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. augusztus 16. 07:32
A Jobbik azért jött létre, hogy eltakarítsa az MSZP-t. Most visszalép a javukra, és összeállnak az utódpárt DK-val.
Sincero
2021. augusztus 16. 02:20
Lehet, hogy sejt valamit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!