A magyar szövetség úgy készül, hogy Budapesten lesz az atlétikai vb

2021. augusztus 26. 17:06

Karácsony Gergely azt javasolja, hogy a Fővárosi Közgyűlés a jövő heti ülésen vonja vissza az atlétikai vb megrendezéséhez adott hozzájárulását.

2021. augusztus 26. 17:06
null

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) biztos abban, hogy továbbra is azon tud dolgozni, hogy a 2023-as budapesti világbajnokság „a rendezvény történetének legszínvonalasabb eseménye legyen és felejthetetlen a magyar atlétika, a közönség és az egész ország számára” – közölte maga a szövetség csütörtökön közleményben.

A MASZ hangsúlyozta, a szerződés aláírójaként büszke rá, hogy 2018 decemberében elnyerte a vb rendezési jogát, amely „Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz”. A szövetség kiemelte, hogy az általa indított sportszakmai programok eredményei már jól láthatók, az U23-as Európa-bajnokságról két arany-, az U20-as világbajnokságról pedig két bronzéremmel tértek haza a magyar atléták.   

„Célunk továbbra is az, hogy minden korábbinál nagyobb létszámú és sikeresebb magyar csapat vegyen részt a 2023-as hazai rendezésű világbajnokságon” – írta a MASZ, amely Baji Balázs vb-bronzérmes, magyar csúcstartó gátfutót is idézte a közleményben.    

„Úgy érzem, politikai eszközként került elő az atlétikai világbajnokság. Nem kellene a sportot ebbe belekeverni.

Amennyire örültünk sportolóként a rendezésnek, annyira örülünk neki most is, és bízunk benne, hogy lesz vébé Budapesten” – mondta Baji, aki páratlan lehetőségnek nevezte a vb megrendezését, és szerinte a világ egyik legnépszerűbb sportágát megrengetné, ha máshogyan alakulna a 2023-as világbajnokság sorsa.    

Karácsony Gergely főpolgármester csütörtök délelőtt jelentette be, azt javasolja, hogy a Fővárosi Közgyűlés a jövő heti ülésen vonja vissza az atlétikai vb megrendezéséhez adott hozzájárulását. Karácsony azt mondta: a kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatos törvénnyel a kormány megszegte azt a 2019-ben kötött megállapodást, amelynek részeként a főváros hozzájárulását adta a vb megrendezéséhez.

(MTI)

Kép forrása: MTI/EPA/Diego Azubel

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Varga László és akkor mi a picsa van
2021. augusztus 28. 14:52
Miből tartana a 2/3-os kormánynak törvénnyel megvédeni az atlétikai rendezvényt? Ilyen időszakban már csak a legsúlyosabb nemzetközi botránnyal lehet egy világrendezvényt lemondani. Persze, a Pösze Köcsögnek éppen ez a célja. Ugyanakkor semmi perc alatt hozható olyan törvény, hogy a rendezési jog eldőlte után a megrendezés ténye semmiféle nyilatkozattal, utóbb belengetett feltétellel nem kockáztatható. E törvény megszegője az okozott erkölcsi kárt köteles magánvagyonából megtéríteni, s 3-6 évig terjedő börtönnel büntetendő.
Fila2020
2021. augusztus 27. 07:13
Remélem megszavazzák a javaslatot, mert talán ez szemet szúrna a budapesti választó polgároknak, bár nem biztos. Lenne idejük munkába menet és jövet, a dugókban ezen gondolkodni.
cutcopy
2021. augusztus 26. 23:23
Ha tényleg megfúrják akkor tudják jól hogy ez lesz az utolsó húzásuk, mint amikor a menekülő csapatok felrobbantják maguk mögött a hidat..
zakar zoltán béla
2021. augusztus 26. 20:53
RENDBEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!