A DK szerint luxus lett a jó minőségű élelmiszer

2021. augusztus 09. 13:46

A párt úgy fogalmaz, hogy „a kormány hibájából süllyedt ilyen mélyre Magyarország.”

2021. augusztus 09. 13:46
null

Magyarország olyan mélyre süllyedt a kormány hibájából, hogy luxus lett jó minőségű élelmiszert vásárolni – állítja a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjelöltje. Manhalter Dániel hétfői, online sajtótájékoztatóján azt mondta, már nemcsak a tavalyi évhez viszonyítva durva a drágulás, de az elmúlt hónapokhoz képest is erősen meglódultak az élelmiszerárak. A privatbankar.hu cikkére hivatkozva úgy fogalmazott: miután júniusban rekordokat döntöttek az élelmiszerárak, most itt az újabb drágulás. Hangsúlyozta, ez az áremelés azokat az alapvető élelmiszereket érinti nagymértékben, amiket elsősorban az amúgy is nehéz helyzetben lévő családok, nyugdíjasok vásárolnak.    

Manhalter Dániel arról beszélt, hogy

az étolaj több, mint harminc, a száraztészta és a margarin több, mint húsz százalékkal drágult,

miközben tíz százalékot meghaladó mértékben nőtt a csirkemell, a rizs, a máj, a tej és a liszt ára a hipermarketekben. Hangsúlyozta, a lap három áruházban végzett felmérése szerint ezeken a helyeken átlagosan 22 ezer 902 forintba kerül egy nagybevásárlás. Kiemelte, hogy ez a második legmagasabb érték a felmérés 14 éves történelmében.

(MTI)

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2021. augusztus 09. 17:56
Úgy látszik a DK fogyasztó kosarában csak a liszt és az étolaj szerepel, illetve időszakonként változóan, attól függően melyik árunál legnagyobb az áremelkedés. Csakhogy az átlagos inflációz nem úgy számolják ahogy ezt a DK teszi. Az infláció számítás módszerét tartalmazza a mainap.hu következő cikke. https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/ksh-inflacio-fogyasztas-arak-valtozas-2021.723615.html Amikor pedig az időszakonkénti árváltozást hasonlítjuk, figyelembe kell venni a jövedelem változást is. Például. Az adatsorokból jól érzékelhető, hogy 2006 év második felétől az infláció meghaladta a jövedelme növekedést és 2009 évben pedig még s 13. havi juttatást is elvették.Ez utóbbi mintegy 9 %-os romlást jelentett. Amennyiben valaki valamit állít, ahhoz a magyarázatát is meg kellene mondania, hogy miképpen változtatna rajta és miből. Ez a DK-nál és Dobrev Kláránál hiánycikk. Ez is arra utal, hogy nem értenek hozzá, vagy ami még súlyosabb hazudnak.
nempolitizálok
2021. augusztus 09. 17:53
Miért lenne luxus? A piacra kell érte járni. Na most a piacokat éppen a ballibsi önkormányzatok herélték sok kerületben ki.
Kristály
2021. augusztus 09. 17:33
Ezek mindig aggodnak valamiért. 2002 2010 tényleg éheztek az emberek a mai fiatalok tényleg nem tudják. A DK -ok pofája leszakadhatna egytől egyig.
kortárs
2021. augusztus 09. 17:10
Teljesen természetes, hogy világjárvány után mindenütt nőnek az élelmiszer árak. A prolik meg gondollkozzanak csak szépen el, milyen árak lennének, ha a vörösmocsok ellenzék vágya szerint bezárt volna mindent a kormány és segélykét terített volna a népre. Na akkor lenne igazán sírás rívás. Egyébként meg tele vannak az éttermek, üzletek vásárlókkal. A dk, családi hagyományból, csak a prolikat hergeli, hogy legyen neki aktivistája a választásra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!