Tordai Bence szerint „az LMBTQI-közösség elleni hadjáratot” régóta készítette elő a Fidesz

2021. július 06. 09:33

A politikus szerint „Kövér László ostoba viselkedése” már a Fidesz érdekeit sem szolgálja.

2021. július 06. 09:33
null

A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint a pedofilellenes törvénynek még akár pozitív hozadéka is lehet az ellenzék számára – írja a 168 óra. A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a lapnak adott interjújában elmondta, ha Karácsony Gergely miniszterelnök lesz, már van jelöltjük a főpolgármester pótlására. Tordai Bence ugyanakkor

Szijjártó Pétert a normálisabb fideszesek közé sorolta,

Varga Mihályról és Kövér Lászlóról viszont már jóval lesújtóbb véleményt fogalmazott meg.

„Szükségük volt egy ellenségképre”

Tordai szerint „az LMBTQI közösség elleni hadjáratot már régóta készítette elő a Fidesz. A kormánypártok tematizációs kényszerben voltak a járványkezelés szörnyű eredményei miatt, így kapóra jött nekik ez a téma. Szükségük volt egy ellenségképre. A melegellenes módosításokkal arról akarták elterelni a figyelmet, hogy

Márpedig a Fidesznek voltak és lesznek is ilyen botrányai. Azt hazudják, hogy ők azok, akik a legkeményebben küzdenek a gyermekeink védelméért, miközben a thailföldi nagykövet kihágásainak pontos részletei a mai napig tisztázatlanok. Kaleta Gábor pedig egy nevetséges büntetés után szabadon garázdálkodhat.”

Arra a kérdésre, hogyan járt el az ellenzék ebben a kérdésben, a politikus hangsúlyozta: „Egységesnek kellett volna maradnunk. Ez a csapda az ellenzéknek volt kitalálva, de a Jobbik járt a legrosszabbul azzal, hogy belesétált. A körülményekhez képest azonban a párt tűrhetően manőverezett, nem okozott bizalomvesztést az ellenzéken belül. Az ellenzéki kiállás a pozitív társadalmi szemléletváltást segítette elő.”

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ma is bukik a Zorbán...
2021. július 06. 20:19
Ez a majom fél, hogy Kaleta sorsára jut? A bolsevisták ma még csak azon pedofilok óvodába való bejutását támogatják, akik hajlandók nőnek öltözni és kifesteni magukat.
TAVIROZSA
2021. július 06. 16:57
Nincs LMBTQ "közösség, csak LMBTQ lobbi van !! Nincs " hálósipkában alvók" közössége sem!!
Kristály
2021. július 06. 16:26
Mi van sutyiba pedfil lettél ????? Azért aggodsz hogy nehogy felelned keljen a tórvény elótt. Csak a pedofilok ellenzik a tórvényt.
Hattori
2021. július 06. 14:05
ezek a hülye balosok ennyire nem ismerik ezt a népet, hogy ebbe a veszett ügybe beleállnak??? :D :D :D istenem, mekkora húzás volt ez Orbántól! zseniális. minél tovább folytatják a ballibsik ezt a buzipropagandát, és kénytelenek lesznek, annál inkább erodálják magukat, vagy zárják össze a jobboldalt! :D csak kávét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!