Engedély nélkül végzik a drogrehabilitációt a szcientológusokhoz köthető szervezetnél

2021. július 08. 07:00

Információik szerint nem csak a Magyar Szcientológia Egyháznál, hanem a vallási szervezethez köthető, drogprevencióval és rehabilitációval foglalkozó közhasznú alapítványnál is nyomoz a rendőrség, mégpedig kuruzslás vétségének gyanújával. A szervezetről pár éve a TASZ azt állapította meg, hogy áltudományos módszerekkel dolgozik.

2021. július 08. 07:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Kuruzslás vétségének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy magyarországi nonprofit társasággal szemben, amely szakhatósági engedély nélkül végzett drogelvonás, illetve drogrehabilitációs célt szolgáló egészségügyi szolgáltatást – tudta meg a Mandiner a Fővárosi Főügyészségtől. 

Eddig a rendőrség tizenhat személyt hallgatott ki gyanúsítottként.

Úgy tudjuk, a szóban forgó szervezet nem más, mint a szcientológusokhoz köthető Narconon Magyarország Alapítvány. A Narconon több országban is működik, és saját programja alapján végzi drogrehabilitációs tevékenységét.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Magyarországi Szcientológia Egyház hiába perelt azért, hogy semmissé tegye a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal határozatát, amelyben összesen negyven millió forintra büntették őket jogellenes adatkezelési tevékenység miatt, végül nem járt sikerrel. 

2017 őszén a Készenléti Rendőrség Nyomozó Iroda, valamint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal is nyomozást indított a szcientológusok ügyében, utóbbi eljárásban információink szerint kilenc személyt gyanúsítottak meg eddig költségvetési csalással.

Visszatérve a Narcononra, bár az alapítvány honlapján semmilyen utalás nincs a Szcientológia Egyházra, a bemutatkozásukból kiderül, hogy

programjuk L. Ron Hubbard, vagyis a Szcientológia Egyház alapítója kutatásain alapszik.

Ráadásul az egyház honlapja büszkén népszerűsíti a Narconon módszert.

A szervezet bemutatkozása szerint „oktatások során drogmegelőzéssel és kilenc lépésből álló program alkalmazásával drogrehabilitációval foglalkozik, amely után a programon résztvevő személy saját szándékából már nem nyúl kábítószerekhez”.

Sokak gyanúja szerint azonban a szervezet valódi célja egészen más. 

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 2015-ben egy külön jelentést szentelt a Narconon-nak, amelyben egyebek mellett megállapítják: a Narconon egy szcientológusok által kidolgozott és alkalmazott áltudományos módszer a drogfüggők detoxikációjára és rehabilitációjára. A program intenzív szaunázásnak és vitaminterápiának, illetve a szcientológiához csatlakozóknál alkalmazott mentális teszteknek veti alá a résztvevőket.

A módszer számos egészségügyi kockázatot rejt magában. 

Bár az alapítvány kiváló eredményeket emleget, a TASZ jelentése szerint ezt semmilyen hivatalos tudományos kutatás nem támasztja alá. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a drogrprevenció egy álcázott szcientológus PR-tevékenység. Ahogy fogalmaznak: a szcientológusok leleményes hittérítői számára a drogprevenciós, drogterápiás cégér mögé való elbújás kitűnő lehetőséget nyújt a kapcsolat- és hálózatépítésére. A „drogprevenciós” tevékenység során alkalmuk nyílik a helyi szintű város- és iskolavezetők megismerésére, celebek, sportolók megnyerésére, ráadásul a veszélyeztetett, rosszul szocializált fiatalok sok esetben kitűnő utánpótlást. 

A nyitóképen: Egy fogyasztó vásárol marihuánát egy amszterdami "coffe shopban" (Evert Elzinga/ANP/AFP)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lofejazagyban
2021. július 08. 12:02
nagyon nem fogtok ti engem itt szeretni és majd lyó sok diszlájkot nyomtok, de a szcientológia érdemes, hogy a pszichiátereket rugdossa. Én még hallottam, hogy itthon vagy külföldön pszichiátert elítéltek volna vagy a pszichiátria "tudományosságát", állami elismertségét megvonták volna a sok barbár módszerükért, félrekezelésekért, a politikai célú alkalmazásáért, stb.
LAW AND ORDER
2021. július 08. 11:10
Ha a drogpárti Soros-szervezet támad egy drogellenes alapítványt, akkor lehet, hogy a maga módján mégiscsak hatásos a kezelés!!! Nem?
Rasdi
2021. július 08. 10:54
Na, valami hasznos a TASZ-tól.
pepita
2021. július 08. 10:18
Ezek még az országban vannak ?? Miért , miért ??? 11-év után !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!