Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Nem igazolódtak be a foglalkoztatás és a magasabb keresetek visszaeséséről szóló félelmek – írta a szombati Magyar Nemzet a Századvég elemzésére hivatkozva.

A lap kiemelte, hogy a fizetések vásárlóereje a baloldali kormányok alatt csökkent a legtöbbet. Elemzésében a Századvég úgy vélekedett, hogy reális kormányzati célkitűzés a 200 ezer forintos minimálbér.
– fogalmaztak. A Századvég szerint 2010 után jól tervezett, összehangolt gazdaságpolitikával társult a minimálbér folyamatos emelése, amely ezért egyértelműen jó döntés volt. „Ennek az iránynak a folytatása az egész gazdaságra kedvező hatással lenne", amihez illeszkedik a kormány által célként kitűzött 200 ezres minimálbér elérése” – vélekedett a kutatóintézet.

(MTI)
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
