Az a meggyőződésem, hogy volt az ATV-nek egy korszaka, amikor érhette olyan kritika az intézményt, hogy egy törzsi tábor része, mert sokkal közelebb volt a pártpolitikához. Ebből mostanra kimozdult a csatorna, és cél is, hogy eltávolodjon ettől a véleményem szerint nehéz örökségtől. Azt viszont határozottan ki tudom jelenteni, hogy nem az a cél, hogy egy másik törzsbe beszálljon. Ha valaki megnézi a műsorainkat, akkor nem azt látja, hogy ellentétes üzenetek mennek az ATV-n, mint régen. A közreműködők pártsemlegesek, nincsenek pártszerződéseink, vagy ilyen bekötéseink.
Hogyan sikerült ezt elérni?
Személyváltozásokkal például, illetve strukturális átalakításokkal. Tíz év alatt gyakorlatilag teljesen kicseréltük a műsorvezetői garnitúrát, illetve voltak, akik önként távoztak, de nem feltétlenül ilyen okokból. Ha összevetjük a régi és a mostani tévét, teljesen más az összetétele. Vicces, hogy néha a szórakoztatás miatt támadnak minket, pedig a csatornán ez midig is jelen volt, csak tíz éve Fásy Ádám adta a mulatóst, vagy Hajdú Péter Névshowr és Frizbi című műsorát láthatták a nézők. Nagyon régen pedig törzsi háborúk is voltak: lement egy műsor egy baloldali karakterekkel hétfőn, majd ugyanaz a műsor, ugyanazokkal a témákkal, de jobboldali megmondóemberekkel később. Az ATV-nek tehát a sokszínűség szempontjából is van tradíciója.
A szórakoztatás azért most már mindenhol jelen van.
Persze, ez kihagyhatatlan. Az online felületeken is ez hozza a kattintást, a tévé esetén pedig a kereskedelmileg fontos korcsoportot. Szerintem Magyarországon túl kicsi a piac ahhoz, hogy tisztán hírjelleggel, piaci körülmények között meg lehessen élni. Ha valaki a piacról akar megélni, kénytelen szórakoztatni, abból lesz reklámbevétel. A politika sok szempontból taszítja a hirdetőket, egyrészt a hírműsorok egy idősebb generációt foglalkoztatnak, másfelől a politikai kötődéstől a nagy cégek félnek. Nem mernek a pártcsatákba belefolyni, és ha úgy érzik, részévé válnak, ha pártkötődést vagy direkt politikai beavatkozást látnak, azok a cégek, amelyek nagyon érzékenyek a brandjükre, elmenekülnek. Egy ilyen jellegű csatornánál erre nagyon figyelni kell, és pont ezért az ATV-nek építenie kell azt a fajta hitelességet, hogy nem része a törzsi háborúnak.”