A hétfőtől látogatható tárlaton többek között idegen hatalmak megszállási felülnyomásaival ellátott sorozatok, helyi kiadások, tábori levelezőlapok és levélzárók láthatók. Ezen bélyegek segítségével nemcsak emlékezünk, hanem visszaforgatjuk az idő kerekét és nyomon követhetjük az akkori időszak emberi sorsokat eldöntő változásait – emelte ki Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke.
Hozzátette: a bemutatott bélyegek révén végigkövethető egy-egy terület el- vagy visszacsatolása, valamint az akkori történések, gazdasági változások. Az első világháborút követő valamennyi területi változást a földrészek térképeire elhelyezett vonatkozó bélyegek segítségével lehet követni.
A tárlat a trianoni békediktátum előzményeinek áttekintésével indul, az 1918/1919-es forradalmakon, az első világháború, a gazdasági világválság eseményein keresztül az 1947-es párizsi békeszerződésig vezeti el az érdeklődőket – ismertette a tárlat részleteit.
A történelem már bebizonyította, hogy nemzeti önbecsülés, az őszinte nemzeti összetartozás tudata, jó értelemben vett nemzeti büszkeség és pozitív nemzeti jövőkép nélkül nincsen tartósan tovább élő nemzet sem – emelte ki Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár. Mint mondta, a magyarság nem mondott le önmagáról, a történelem megannyi sorscsapása sem volt elég erős ahhoz, hogy a nemzetet megingassa az összefogásba vetett hitében.