Nagy Dénes filmje Iránban is fődíjat nyert

2021. június 03. 22:47

A legjobb film díját nyerte el a Természetes fény című film a 38. Fajr Nemzetközi Filmfesztiválon Teheránban.

2021. június 03. 22:47
null

Az egyik legrangosabb közel-keleti filmmustra a pandémia miatt tavaly elmaradt, az idén viszont - szinte az egész világ elmúlt évi filmterméséből válogatva - több mint 300 alkotásnak adott bemutatkozási lehetőséget május 26. és június 2. között hibrid formában, online és személyesen megtartott vetítésekkel - olvasható a film kommunikációjával megbízott ügynökség MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Berlinben már nyert az alkotás

Mint írják, ebben az erős mezőnyben tűnt ki Nagy Dénes műve a jelöltek közül és kapta meg a fesztivál legfontosabb elismerését. A díjátadót online tartották meg június 2-án.

A Természetes fény márciusban a Berlinalén kezdte meg fesztiválútját, ahol a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve-díjjal tüntették ki Nagy Dénest. Azóta a film számos meghívást kapott a világ több fesztiváljára, amelyek a koronavírus-járvány után folyamatosan hirdetik meg programjukat.

Ősszel mutatják be itthon a filmet

Mint írják, a moziforgalmazási jogokat többek között Franciaország, Anglia, Görögország, a Benelux államok, Portugália, Törökország, Csehország és Szlovákia, valamint Lengyelország, a skandináv országok, valamint Oroszország is megvásárolta. A film magyarországi bemutatója idén ősszel várható.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Természetes fény a második világháborúban, a Szovjetunió megszállt vidékein játszódik egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben.

A keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti területeken. Semetka István, egy magyar földműves, szakaszvezetőként teljesít szolgálatot az egyik gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

A Természetes fény magyar-lett-francia-német nemzetközi koprodukcióban, a Campfilm gyártásában, a Mistrus Media, a Lilith films, a Propellerfilm és a ZDF Arte, a Novak Prod és a Proton Cinema koprodukciójában a Nemzeti Filmintézet, a Magyarországi filmszakmai adókedvezmény, az Eurimages, a CNC - Aide aux Cinemas du Monde, a National Film Centre of Latvia, a Riga City Council és a Kreatív Európa Media program támogatásával készült.

(MTI)

Fotó: Facebook

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2021. június 05. 00:52
A nagyapám egyetlen történetet volt hajlandó elmesélni ukrán élményeiből, körbevettek egy tanyát, aminek a szobájában fegyveresek beszélgettek. Próbálták beazonosítani a nyelvet, és mivel nem volt ismerős, háromra minden ablakon és ajtón bedobtak egy kézigránátot. Meg se nézték az eredményt, továbbálltak. Nappal az orvlövészek a fákról tizedelték őket, ami ezek szerint nem japán specialitás.
KannibálTatárÚr
2021. június 04. 15:42
A civilek nagyon kritikusak minden megszállóval szembe. A háború alatt a Duna partján laktunk. Olyan hely volt, ahol néhányszor kicserélkeztek az ellenfelek. Enni azonban mindkét félnek kellett. Amelyik éppen ott volt, annak főztünk. Az egyik csere után az új megszállóink parancsnoka idegesen jelentkezik nálunk. Reméli, senkinek nem történt az ismerősök közül bántódása. Ő parancsot kapott lőni a házunkat a Duna túl oldaláról, mert a kémény állandóan föstölt. Ő, aki már volt a vendégün, ugyan igyekezett úgy célozni, hogy ne találjon, de az ördög sosem alszik. (A pontosság kedvéért: német volt a tiszt). Megnyugtattuk senkinek semmi bántódása nem történt, még a kisbabának sem, akit elfelejtettek levinni a pincébe. Pedig a annak a konyhának az ajtajában robbant egy granát, ahol a baba éppen pihent. De olyan természetesnek vette a robbanást, hogy még el sem pityeredett. Szórakozhatott a tüzijátékon. Nos, mi civilek így vagyunk az ellenségeskedéssel. Az a barátunk, aki nálunk van, akinek főzhetünk.
KannibálTatárÚr
2021. június 04. 15:21
Te tudsz róla. Tehát ott voltál. Ki kell téged végezni!
zrx8
2021. június 04. 10:03
a németek rájöttek, hogy a flagelláció sokkal elviselhetőbb számukra, ha a magyarokat a hátukra veszik védőruházatként
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!