Trianon helyett a Tienanmen téri vérengzésre emlékezett június 4-én a Milla

2021. június 06. 17:28

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű szervezet pár éve még az „ultramagyarok sírásnapjának” nevezte a békediktátum emléknapját. Ma már csak elfeledkeznek róla.

2021. június 06. 17:28
null

Öt évvel ezelőtt „a Milla nevű gyűlöletközösség” (Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért – szerk.) 

a „nemnemsoha” és a „hiszekegyhülyeség” napjáról. Egy gúnyrajzzal kísérve szurkálódtak „(kis)nagymagyarországról” – emlékeztetett bejegyzésében Baczkó Norbert, a Fidelitas alelnöke.  

Baczkó Norbert szerint a Milla 2021-ben ugyanezen a napon annyit „lépett előre”, hogy legalább nem gyalázkodott a magyar nemzet tragédiájának emléknapján, inkább az egy nappal korábbi Tienanmen téri (kanai) eseményekről emlékezett meg június 4-én. Majd az összes többi posztjával uszított és Karácsony Fudan elleni tüntetésére toborozott és szervezett – tette hozzá. 

A Fidesz ifjúsági szervezetének alelnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy Karácsony Gergely Facebook oldalán eközben az olvasható, hogy „Trianon nem a jobboldalé, hanem mindannyiunké, magyaroké”. Baczkó erre reagálva úgy fogalmazott, „Ti pedig kedves felebarátaim, akiknek az fáj a legjobban, hogy »Trianon a jobboldalé« nektek nem Trianon fáj ... Ti ugyanazok vagytok, mint akik 5 évvel ezelőtt voltatok, aktuálisan bármit is mondotok. Sőt ugyanazok, akik voltatok 15, 25, 50, sőt már 100 évvel ezelőtt. Lélekben ugyanazok, még ha időszakosan ideológiailag képzettebbek vagy épp képzetlenebbek is vagytok.A színetek hol  vörös, hol  kék, hol  zöld vagy a szivárvány bármely árnyalata - ez a nemzetközi trendekkel változó - de Ti ugyanazok vagytok. Mi pedig erre mindannyian, mindenkor emlékezzünk, mert színt könnyen, szavakat könnyedén váltanak, de szívet és lelket ezekből pénzért sem válthatnak.”

A teljes bejegyzés:

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyoooc
2021. június 07. 14:04
Vajon a Kínával annyira elutasító millások és egyéb ellenzékiek vesznek-e, rendelnek-e maguknak kínai árut? Mennyire erősek az elveik? Bojkottálnak-e minden kínai terméket, hiszen a kínai gazdaság erősítésével közvetve a kínai ideológiát ia támogatják...
Box Hill
2021. június 07. 12:02
És hány kommunista kötötte fel magát szégyenében a Tienanmen-tér miatt?
VeJoLa
2021. június 07. 11:41
Jókat derülök ezeken a brainstormingos aljasságokon! Unalmas lenne, ha még ostobák is lennének, nem csak magyargyűlölők!
Thorin
2021. június 07. 10:35
Az már valahol a fejlődés jele, ha legalább nem támadnak "saját" nemzetük és országuk ellen, mint tették az '16-ban, csak leszarják, mint most.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!