Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese szerint az osztrák Strabag vezette STR M0 Konzorcium „nem az elvárható gondossággal járt el a híd kialakításánál, és hibázott a sarutípus kiválasztásánál” egy korábbi kivitelezés során.
„Magyarország legforgalmasabb útszakaszával – és az itt rendszeresen megfordulók idegeivel azért kell tehát csiki-csukit játszani, mert a külföldi cég nem járt el a megfelelő gondossággal” – fogalmazott Schanda Tamás, és hozzátette, a kormány a Strabaggal kötött szerződés minden pontját be fogja tartatni, minden hibát, felületességet, gondatlanságot számon fog kérni, és a lehető legszigorúbban jár majd el.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy
megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy az ilyen hanyagul, felelőtlenül eljáró cégeket miként lehetne egyszer és mindenkorra kizárni a közbeszerzésekből.