A Fudan-ügyről és a kormány keleti politikájáról
A Fudan Egyetemmel kapcsolatban
Karácsony Gergely elmondta, már kész van az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek által írt, a kínai kormánynak küldendő levél, jelenleg a kínai fordításon dolgoznak.
A miniszterelnök-jelölt szerint a beruházás „sem Magyarországnak, sem Kínának nem különösebben az érdeke”. Karácsony Gergely saját bevallása szerint azt hitte, leesik a székről, amikor Palkovics László ismertette neki és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesternek a beruházási terveket. Karácsony szerint Magyarországnak „az lenne a jó, ha lezárulna az a történelmi vívódás, hogy a nyugat és a kelet között vagyunk, és hazánk mint komphajó kiköt a nyugati parton.”
„A kormány eljátszotta mindannyiunk bizalmát”