A migránspolitika miatt nem akar találkozni a pápa Orbánnal

2021. június 07. 11:00

Sajtóhírek szerint a szentatya a budapesti eucharisztikus világkongresszuson nem kíván politikai vezetőkkel találkozni.

2021. június 07. 11:00
null

Ferenc pápa a jelenlegi tervek szeint kizárólag a szeptemberi eucharisztikus világkongresszuson kíván részt venni Magyarországon, de politikusokkal nem kíván tárgyalni – írja az Index.

Tudatosan zárkózik el a Vatikán a politikai vezetőkkel való találkozástól

A National Catholic Register értesülései szerint szentatya szeptember 12-én fogja celebrálni a világkongresszus zárómiséjét a Hősök terén, majd ezt követően három és fél napra Szlovákiába látogatna. A katolikus lap azt írja, hogy a magyar kormányzat és az egyházi vezetők részéről is törekednek arra, hogy a pápa több időt szenteljen a magyar híveknek.

Kiemelték azonban: a Vatikán tudatosan elzárkózik attól, hogy az egyházfő egy ilyen egyházi esemény idején politikai vezetőkkel, így Orbán Viktor miniszterelnökkel, vagy Áder János köztársasági elnökkel találkozzon.

Politikai okok is állhatnak a háttérben

A fenti információkkal szemben több lengyel lap arról ír, hogy a döntés korántsem annyira politikamentes a szentatya részéről, mint amilyennek látszik. A wPolityce kifejezetten politikai feszültségeket említ, és arról írnak, hogy Ferenc pápa elégedetlen azzal, ahogyan az Orbán-kormány és a magyar egyházvezetők a menekültekkel bántak.

A fenti mellett a Gazeta arról írt, hogy a pápa már csak a magyar választások közelsége miatt sem találkozna szívesen a magyar állam vezetőivel.

Kép forrása: Giuseppe LAMI / POOL / AFP

Összesen 419 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
igazmagyar
2021. június 07. 15:19
Én római katolikus családba születtem, és valláomat sokáig gyakoroltam is. Miután ez a pápa muszlimok lábait mosta és bevándorlás párti, már ne vagyok hívő, ő végett. Egyébként meg maradjon ott ahol van, úgyis csak a kormány meghívására jöhetne Magyarországra. A kormány meg ne biztosítson neki semmilyen védelmet, akkor majd nem is jön!
Falstaff
2021. június 07. 15:00
Ez egy szemenszedett hazugság! Ferenc pápát Áder hívta meg, amikor személyes (négyszemközti!!!) audiencián fogadta őt a Vatikánban a pápa. Ha tényleg nem akarna találkozni fideszes politikusokkal, akkor ez a találkozás hogyan jöhetett létre? Ez megint egy ugyanolyan ellenzéki kamuzás, mint annyi minden eddigi... https://nepszava.hu/3067185_ader-meghivta-ferenc-papat-magyarorszagra
ThunderDan
2021. június 07. 15:00
Tovabbá: ez a ballib, illetve most már ezek szerint Bergoglio által szajkózott "menekült" kifejezés is HAZUGSÁG már önmagában is. Hogy kerülnének tömegesen Magyarországra, illetve hát dehogy... Magyarországon ÁT abban a néhány É-NY-Europai országba - Afganisztánból, - Pakisztánból, - Bangladesből, - Szudánból, - Nigériából stb. stb. (Ilyen snassz Szíriát már nem is említek.) Nézzünk már a térképre. Aki Bangladesből Angliába, vagy Afganisztánból Németországba caplat, az definíció szerint NEM "menekült". Menekültek voltak mondjuk a 90-es években, akik a háborús Boszniából a SZOMSZÉD országokba IDEIGLENESEN áthúzódtak, majd a háború után visszamentek.
ujujuj
2021. június 07. 14:48
Pont a migrikkel kapcsolataos állásfoglalása miatt én sem szívesen pajtiznék Ferenc pápával. De meg tudom érteni őt is, még ha az álláspontjával semennyire nem is tudok azonosulni. Neki az a dolga, hogy a mittudomén hány milliárd lakójú afrikát és dél-amerikát képviselje az 500 milliós európa és 300 milliós usa ellenében. Különösen úgy, hogy neki aztán nincs semmi felelőssége a kérdésben, a munkaköri leírásában benn van, hogy mindenkiről jót kell feltételezni, nem kell következő generációk felé elszámolnia. Szerencsére nem ő van döntési helyzetben, hanem Orbán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!