A magyarok álláspontja világos: a gyermekek megóvása mindennél fontosabb, nemzeti minimumként tekintenek a kiskorúak védelmére. A kutatás alapján az is kijelenhető, hogy a pedofilokra a magyarok bűnözőkként tekintenek: a válaszadók 91 százaléka szerint ugyanis a pedofília bűncselekmény, és pusztán 2 százalékuk szerint – amint azt az e téren is érzékenyítést végző baloldali sajtó sugallja sokszor – csak „betegség”.
A gyermekvédelmi törvénycsomag – az Alaptörvény rendelkezéseinek eleget téve – biztosítja a gyermekek testi, de szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet is. Utóbbi szempontból fontos egyetértési pont, hogy a választókorú magyar lakosság 59 százaléka szerint nem elfogadható az, hogy a kiskorúak a homoszexualitással, mint jelenséggel találkozzanak: tízből hat magyar utasítja el e szexuális irányultság „reklámozását” a gyermekek körében. Ennél jóval kevesebben voltak azok (31 százalék), akik támogatják ezt.