Karácsonynak épp nincs ideje megkeresni a szakdolgozatát
Karácsony egy lapinterjúban azt hangoztatta, hogy a „diplomájával” az Országos Tudományos Diákkör (OTDK) tanulmányi versenyén második lett. A versenyeket szervező Országos Tudományos Diákköri Tanácstól (OTDT) az erre vonatkozó kérdéseinkre szintén azt a választ kaptuk, hogy elérhetetlenek a 2010 előtti pályamunkák.
A portál megkereste a főpolgármester sajtóosztályát is. Karácsony sajtósai viszont közölték a lappal,: „Majd ha lesz éppen ráérő ideje főpolgármester úrnak, akkor megkeresi.” A Magyar Nemzet megjegyzi: Karácsony szakdolgozata nem az első a szellemi teljesítményét tanúsító dokumentumok közül, amelyet rejteget vagy nem talál.
Korábban – ahogy arról mi is beszámoltunk – kiderült, hogy a főpolgármester nem beszél angolul, és semmilyen nyelvvizsgája nincs,
így az is világos lett, hogy doktori fokozata sem lehet.