Karácsony Gergely, Fekete-Győr András és Jakab Péter után Dobrev Klára is helyet foglalt VV Zsolti kanapéján. A ZSHOW time nevű YouTube-csatornán a DK elnöke először nagyapjáról, Apró Antalról értekezett a volt villalakóval. Elmondta, hogy kettős érzelmek fűzik nagyapjához, aki egyrészt nagyon szépen rajzolt – olykor besegített a házifeladatába is –, ugyanakkor „felnőtt fejjel nem tud elvonatkoztatni attól, hogy az a politika, amit ő képviselt, az a hatalom, amiben részt vállalt az elfogadhatatlan”.
VV Zsolti Dobrev Klára apjának titkosszolgálati múltjára is rákérdezett, amire a DK miniszterelnök-jelöltje kacagásban tört ki és azt állította, hogy ez csak a jobboldali sajtó kreálmánya, ami abból adódhat, hogy „a Dobrev név Bulgáriában olyan, mint nálunk a Kovács”.