Nyílt levélben tiltakoznak a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi polgármesterei a lakástörvény módosítása ellen. A fideszes polgármestereknek szóló, az MTI-hez szombaton eljuttatott levélben az aláírók – Gy. Németh Erzsébet, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, Kiss László (III.), Niedermüller Péter (VII.), László Imre (XI.), Cserdiné Németh Angéla (XV.) és Szaniszló Sándor (XVII.) – közölték: kedd éjszaka a Fidesz egyik képviselője olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amely arra kötelezi az önkormányzatokat, hogy a piaci ár töredékéért „árusítsák ki” bérlakásaikat.
„Mi úgy gondoljuk, hogy ez az ámokfutó javaslat – amelyet az önök pártjának egyik polgármestere joggal marhaságnak minősített – minden önkormányzatot hátrányosan érint, így az Önök által vezetett önkormányzatokat is. Mindannyian tudjuk, hogy ez az elképzelés lenullázza az önkormányzati ingatlanvagyont, teljesen kiüresíti a rendszerváltás egyik legfontosabb reformját, az önkormányzatiságot” – fogalmaztak, hozzátéve, az is nyilvánvaló, hogy a javaslat alaptörvényellenes.