A Vincent Duclert vezette francia történész bizottság nemrégiben arra jutott, hogy Franciaországnak súlyos felelőssége volt a népirtásban.
A történészek egyik megállapítása az volt, hogy Párizs nem vett tudomást a népirtás előkészületeiről. A bizottság ugyanakkor leszögezte, hogy nincs bizonyíték Franciaország bűnrészességére a halálesetekben. 2010-ben Nicolas Sarkozy akkori francia elnök járt Ruandában, első francia államfőként a népirtás óta, és beismerte a francia hatóságok „súlyos hibáit és egyfajta vakságát, amelyeknek drámai következményei lettek”.
Macron, aki hivatalba lépése óta most először látogatott a kelet-afrikai országba, csütörtökön érkezett Ruandába, és onnan pénteken a Dél-afrikai Köztársaságba utazik tovább, ahol a koronavírus-világjárványról és a vakcinagyártásról tárgyal az afrikai kontinensen.