Zsoldosokkal akarták elfoglalni a Dunai Vasművet

2021. április 17. 08:40

A támadás hátterében a cég ukrán kisebbségi tulajdonosai álltak.

2021. április 17. 08:40
null

Dunaújvárosban hatalmas volt a rendőri készültség, miután egy külsős biztonságiakból álló 50 fős csoport megpróbált behatolni a Duna Vasmű gyárkomplexumába péntek este – írta meg az Index. A támadásról a cég közleményt adott ki, amelyben azt állítják, hogy annak hátterében az ukrán kisebbségi tulajdonosi kör állt.

Sikerült megakadályozni a támadást

A cég megköszönte a rendőröknek és az állami szerveknek, továbbá a város vezetésének, hogy „megakadályozták az erőszakot és megvédték a várost, a dolgozókat és a Dunaferrt ettől a Magyarországon példa nélküli, önkényes és agresszív csapat által végrehajtott támadástól”.

A cég információi szerint a behatolási kísérlet hátterében azok álltak, akik „az elmúlt hónapokban hamis meghatalmazásokkal és a járványhelyzet által előidézett jogi hézagokat kihasználva próbálták átvenni a cég irányítását”. Névszerint Mikó Istvánt jelölték meg, aki a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosainak a képviseletében járt el.

A közlemény alapján a cégvezetés már korábban értesült arról, hogy a kisebbségi tulajdonosi kör Ukrajnában már hasonló módszerekkel foglalt el gyárakat. Most azonban a „feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot” a rendőrségnek sikerült az esti órákban feltartóztatnia.

Az ukrán módszer Európában úgy tűnik nem működik

A támadás hátterében állók között van Tatjana Taruta is, akinek az édesapját, Szergej Tarutát Ukrajnában csak „üzleti sorozatgyilkosnak” nevezik. Az apa-lánya páros az ukrán sajtó szerint már több ukrajnai vállalatot is nem tisztázott körülmények között foglalt el. Ezeket általában okirathamisításokkal, erőszakkal és megfélemlítésekkel vitték véghez.

„Ma nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a módszerek Magyarországon nem működnek, azokat a hatóságok nem tűrik el. Az Európai Unióban nem lehet erővel, erőszakkal, zsoldosokkal elfoglalni egy vállalatot” – értékeli a cégvezetés az esetet a közleményben.

Összesen 238 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Orange79
2021. április 17. 14:31
Az ukranok a szlavsag romanjai. Alja nepseg.
MayorAnna
2021. április 17. 11:53
Zsidó csordák ámokfutása a pandémia korlátozásai közepette, kis hazánkban: Bodrogkeresztúr üzenete: a haszid zsidókra is az vonatkozzon, mint bárki másra! Bodrogkeresztúr már évek óta haszidzsidó-nyomás alatt szenved, évről évre zarándokolnak zsidók tízezrei a faluba. Szemlátomást úgy járnak-kelnek ott, mintha rájuk nem vonatkozna semmilyen írott, vagy íratlan szabály. Az ok, hogy a falu temetőjében nyugszik az úgynevezett „csodarabbi”, s ilyenkor áprilisban van halálának évfordulója. Az esetnek és kivételezett helyzetüknek külön pikantériát ad, hogy idén elvileg ilyen eseményeket Magyarországon egész egyszerűen nem lehet tartani a járványügyi intézkedések között. Míg például a Demokratikus Koalíció még a templomokat is bezárná, az is szúrja szemüket, ha a nap valamely szakában egy keresztény hívő betér imádkozni, a többezres zsidó csődület valahogy nem zavarja őket. Forrás: https://kuruc.info/r/2/227199/
basisolder
2021. április 17. 10:57
2004-ben adta el a Medgyessy-kormány 440 millió forintért és 110 milliárd forintos beruházási kötelezettségért az orosz-ukrán tulajdonú ISD-nek (Industrial Union of Donbass). A cég fő hitelezője a kezdetektől az orosz állami Vnyesekonombank, mely először hitelfedezetért cserébe jutott jelentős részvényplaketthez, majd ezt különböző mahinációkkal, főleg az első ukrán-orosz szembenállás idején 2007-2010 között, 50% fölé nőtt.. 2012-ben lett Evgeny Tankhilevich a vezérigazgató az ISD Dunaferrnél, igen jól látják akkor még ukrán írással, ma már mindenhol orosz nevezéktan szerint Jevgenyij Tankiljevicsként szerepel. A 2014-ben kezdődött újabb orosz-ukrán konfliktus után a cégcsoporton belül is elindult a háború, a Donbass területén és a külföldön lévő cégekre a Vnyesekonombank tette rá a kezét, míg a belső ukrajnai területeken lévőkre Serhiy Taruta vezette ukrán tulajdonosi kör. Magának az ISD-nek három alapítója volt 1995-ben Vitaliy Haiduk, Serhiy Taruta, Oleh Mkrtchian. Szóval a tulajdonosi kérdés bizonyos szempontból tyúk vagy tojás eset. A cég 2017 óta alapszabály ellenesen működik a Vnyesekonombank nem hívott össze közgyűlést, a kissebség álltal (Steelhold) összehívott közgyűlésen pedig nem jelentek meg a Vnyesekonombank képviselői, így ezen közgyűlések bármely döntése aggályos. Ha bármelyik magyar tulajdonú Zrt-nél ilyen történne, már cégbíróság törölte volna. A Dunaferr felett minden szempontból a Vnyesekonombank rendelkezik vezérigazgatóján keresztül. Több magyar beszállítónak tartoznak hosszú évek és hónapok óta, ők indítottak azt az eljárást, mely 2021. március 11-én első fokon elrendelte a cég felszámolását. Tankiljevics vezérigazgató 2020. szeptember 20-án a Dunaferr képviseletében átruházta a társaság minden, feltehetően milliárdos nagyságrendű tőke- és járulékkövetelését, követelésállományát – több mint ötven cég esetében – a Safin Handels G.m.b.H.-ra. Tankiljevics egyoldalúan felmondta a dolgozók kollektív szerződését augusztus 14-én és hónapok óta csúszva és részlegesen kapják meg a dolgozók a fizetésüket (4400 ember). 2020. szeptember 30-án lejárt Tankiljevics mandátuma, amit nem automatikusan hosszabbodó, hanem közgyűlési megerősítést igényelne, ezt játszották ki vezérigazgató-helyettesi átminősítéssel, és rúgta ki az összes szakszervezeti vezetőt december 11-én "mert szerinte a szakszervezet az ukrán hordákat támogatja". Miért küzdött a szakszervezet az elbocsájtások, a fizetés elmaradások ellen és a kollektív szerződés visszaállításáért! Bátor ember, aki ebbe a helyzetbe eltudja dönteni, melyik oldal a nagyobb csaló!
Nori70
2021. április 17. 10:50
bánatbol
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!