Aki nem hajlandó a védettségét igazolni, attól megtagadhatnak szolgáltatásokat

2021. április 30. 14:45

A védettség ellenőrzése az üzemeltető, illetve szolgáltatást nyújtó feladata és egyben kötelessége – derült ki az Operatív Törzs tájékoztatóján.

2021. április 30. 14:45

Az időpontfoglaláshoz szükséges alkalmazás működésének helyreállítása jelenleg is zajlik, azt soron kívül elvégzik, és erről haladéktalanul tájékoztatást adnak majd.

Kiss Róbert megjegyezte, hogy  ehhez hasonló támadások más országokban is előfordultak már. Az alezredes elmondta, hogy „a támadást felelőtlen emberek követték el”. Ezen felül bejelentette: rövidesen átlépi a beoltottak száma a 4 millió főt, amiről a belügyminiszter – mint a járványügyi készültség időszakában működő operatív törzs vezetője – egyedi közigazgatási határozatot tesz majd közzé. Ez teszi lehetővé a korlátozások lépcsőzetes feloldásának harmadik ütemét, amely a védettséghez, azaz a védettségi igazolványhoz kötött.

Fontos okmány lesz a védettség igazolvány

A védettséget a védettségi igazolvánnyal és személyazonosságot igazoló okmánnyal tudják igazolni az érintettek. Ahhoz, hogy valaki a lépcsőzetes feloldással megnyitott szolgáltatást igénybe tudja venni, felhívható arra, hogy mutassa fel ezeket az okmányokat – mondta.

Ha a szolgáltatás igénybevétele életkorhoz kötött, akkor a 18 év alattit is felhívhatják a személyazonosságának igazolására – tette hozzá, felsorolva, hogy a személyi igazolvány, az útlevél, a jogosítvány mellett a diákigazolvány is alkalmas erre.

Rámutatott: azzal szemben,

aki nem hajlandó a védettségét vagy a személyazonosságát igazolni, a szolgáltatást meg kell tagadni,

a védettség ellenőrzése az üzemeltető, illetve szolgáltatást nyújtó feladata és egyben kötelessége.

A védetteknek nem kell majd maszkot viselni az éttermekben

Ismertette: a vendéglátóhelyeken, a szálláshelyeken, a szabadidős létesítményekben és játékkaszinókban foglalkoztatottaknak a védettségüket igazolniuk kell a vezetőjüknek, és ha nem rendelkeznek védettséggel, kötelesek maszkot viselni. A megnyíló helyszíneken a védettek és a felügyeletük alatt álló kiskorúak nem kötelesek maszkot viselni.

Közterületen, a tömegközlekedésben, az üzletekben azonban továbbra is kötelező viselni a védőeszközt – fűzte hozzá.

A szolgáltatásokról elmondta: a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára 23 óráig megnyílnak a vendéglátóhelyek belső területei, továbbá a szállodák is, ahová a szülők a felügyeletük alatt álló gyermekeiket is elvihetik, számukra megnyílnak az állatkertek, a vadasparkok, a múzeumok, a színházak, a mozik és a könyvtárak is.

Sportolni csak a védettek és a 18 év alattiak mehetnek

Az edzőtermekbe és uszodákba kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők, valamint a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak mehetnek – mondta. A védettséggel rendelkezők a felügyeletük alatt álló kiskorúakkal újra látogathatják 23 óráig a sportrendezvényeket, ahol nem kell maszkot nem kell viselniük.

A versenyszerűen sportolók felkészülés céljából a jégpályákat, az uszodákat, az edző- és fitnesztermeket és a sportlétesítményeket használhatják, edzőikkel együtt nem kötelesek maszkot viselni.

Módosul a kijárási tilalom

A kijárási tilalom 23 óráról éjfélre módosul, az üzletekben 23 óráig van lehetőség vásárolni – mondta.

Rámutatott: mivel a koronavírus-világjárvány továbbra is jelen van, a fokozatos és lépcsőzetes szabályok mellett is fenn kell tartani bizonyos védelmi intézkedéseket, így például a maszkhasználatra vonatkozót a közterületen, az üzletekben és a tömegközlekedésben.

Hatályban maradnak a magán- és családi rendezvényekre vonatkozó szabályok, kerülendő a csoportosulás, a gyülekezés pedig továbbra is tilos – mondta.

Változnak a beutazási rendelkezések: aki a védettségét védettségi igazolvánnyal, illetve az azon feltüntetett személyazonosságot igazoló okmánnyal igazolja, nem kerül hatósági házi karanténba, ahogy azok sem, akik olyan ország által kiállított védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, amellyel Magyarország kétoldalú megállapodást kötött a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról. Ilyet Magyarország Szerbiával és Montenegróval kötött – tette hozzá.    

Továbbra is előállítják a szabályszegőket

Csütörtökön 589 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt – ismertette az alezredes. Kifejtette: 579-en közterületeken, hárman tömegközlekedési eszközökön, illetve azok várakozóhelyein, heten bevásárlóközpontok, üzletek területén szegték meg a szabályokat.

Az üzletekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó intézkedések megszegése miatt eddig 1051 rendőri intézkedés történt, ebből az üzemeltető és a tulajdonos felelőssége 317 esetben volt megállapítható. Az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve a bent tartózkodás tilalmára vonatkozó szabályok megszegése miatt 734 rendőri intézkedésre volt szükség.

A kijárási tilalom, a közterületi magatartási szabályok, a gyülekezési tilalomra vonatkozó rendelkezések megszegése miatt csütörtökön 161 ember ellen intézkedtek, a szabályozás hatályba lépése óta az ilyen esetek száma elérte a 66 661-et.

A Magyarországon történő átutazás szabályainak megszegése miatt az elmúlt napon 76 esetben jártak el a rendőrök, akik az erre vonatkozó kormányrendelet tavaly szeptemberi hatályba lépése óta emiatt összesen 16 423 alkalommal intézkedtek – ismertette az alezredes.

Csütörtökön országszerte 3117 hatósági házi karantént rendeltek el, így összesen 32 838-an vannak hatósági házi karantén, közülük 2031-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

(MTI)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Highlander07
2021. április 30. 19:36
Gyalázat. Diktatúra. Hülye fidesz!!!
Dr.Angelicus
2021. április 30. 18:08
De ennek ellenére, holnaptól állítólag nem engednek be csak igazolvánnyal bizonyos helyekre. És ehhez mindenki asszisztál, oldaltól függetlenül.
Dr.Angelicus
2021. április 30. 16:43
"Az Ad26.COV2.S COVID-19 vakcina hatásosságának és biztonságosságának megerősítése érdekében a forgalomba hozatali engedély jogosultjának be kell nyújtania a VAC31518COV3001 randomizált, placebokontrollos, megfigyelő-vak vizsgálat végleges klinikai vizsgálati jelentését." határidő:2023. december 31. https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/covid-19-vaccine-janssen-epar-product-information_hu.pdf
Griffi
2021. április 30. 16:17
Nagyon helyes. Én kötelezővé tenném a vakcinát a covid ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!