Beváltják a fenyegetést – itt az UEFA válasza a szuperligára!

2021. április 19. 15:34

Megújul a BL, eltiltják a vb-től az Európai Szuperligában szereplő topklubok játékosait.

2021. április 19. 15:34
null

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy elfogadta a Bajnokok Ligája reformjára vonatkozó javaslatot, így a sorozat 2024-től már az új formátumban zajlik majd. Eszerint a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepel majd a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltja fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszik majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.    

Az idei EB-re sem mehetnének a szuperligában játszó foisták  

Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke az Európai Szuperliga létrehozását „kapzsiságtól vezérelt” néhány klub „szégyenteljes kezdeményezésének” nevezte, illetve úgy fogalmazott, hogy a lépés „a labdarúgás szerelmeseinek arcul köpése”. Egyúttal megerősítette, hogy a Szuperliga klubjaiban játszó futballisták nem vehetnek majd részt olyan nemzetközi eseményeken, mint a világbajnokság vagy már az idei Európa-bajnokság.   

Ceferin megjegyezte,

az UEFA jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat,

az ő személyes álláspontja pedig az, hogy az érintett játékosokat minden olyan versenysorozattól el kell tiltani, amely a szervezet égisze alatt zajlik. A szlovén sportvezető elmondta, sok dolgot látott már életében, hiszen büntetőjogi ügyvéd, de olyat, hogy csütörtökön még a támogatásukról biztosították azok, akik hétfőn valami teljesen mást írtak alá, még nem.

Hozzátette, a legnagyobb csalódást számára a Szuperligában alelnökké választott Andrea Agnelli, a Juventus elnöke jelenti, aki lemondott az európai klubokat tömörítő szervezetben (ECA) betöltött elnöki posztjáról. „Nem tudtuk, hogy ilyen közel vannak hozzánk a kígyók, most már igen” – fűzte hozzá Ceferin, aki szerint a futballban folyamatos a változás, hiszen többek között a Juventus is szerepelt már a Serie B-ben, a Manchester United Sir Alex Ferguson előtt nem tartozott a topcsapatok közé, az Aston Villa pedig nagy klubnak számított.

Ilyen lesz az Európai Szuperliga

A Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid – sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője

pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett. 

A húszcsapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes pedig az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban.

A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer - otthon és idegenben - találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.

 (MTI)

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
doderer
2021. április 20. 00:34
#csakakispest
SteveNo1
2021. április 19. 22:41
Az amerikai profi ligák hatalmas előnye, hogy a sok meccs, és a kiesés megszüntetése miatt szükségtelen a taktikázós dögunalmas biztonságra törekvés. Add ki magadból a maximumot, törődj saját magaddal és fejlődj. Egy-egy pontnak nagy jelentősége nincsen, hiszen a végső győztes kiléte egyenes kieséses rendben dől el, és ha utolsó vagy, akkor sem történik tragédia (itt ugye azért lesz majd 1-1 kieső). Viszont hetente vannak olyan meccsek (jó sok), amilyenek jelenleg csak a BL egyenes kieséses szakaszában. Ráadásul a nemzeti bajnokságok is megmaradnának, csak a BL lenne az, ami ma az Európa Liga.
Frankie Bunn
2021. április 19. 20:24
NS szerint UEFA: azonnal kizárhatják a BL-ből a Szuperliga résztvevőit..
vinetu
2021. április 19. 19:38
Van annak már bő másfél-két évtizede, hogy haveri körben így írtam le a foci jövőjét: A teli stadionban a középkörbe vonulnak a következők: a bírók és mögöttük két öltönyös ember, kezükben egy-egy laptoppal. Játékosok nincsenek. Bíró sípjába fúj, mire a két csávó kinyitja a laptopját és üt egy entert. Az óriáskivetítőkön megjelennek a bankkivonatok. Amelyik csapatnak több lóvéja van, az nyer. Hármas sípszó... Mondottam volt tehát igen-igen régen, csak azt nem gondoltam, hogy mindez meg is valósul valaha. (Amint Monty Pythonék se álmodtak arról, hogy abszurd ötleteiken már a közeljövőben túlhalad az élet abszurditása...). Kimondom tehát a határozatot: a foci halott! S az is hülye, aki akár egyetlen másodpercet is fecsérel rá az életéből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!