Azonnal kizárhatják a Bajnokok Ligájából a Real Madrid, Chelsea, Manchester City hármast

2021. április 20. 13:44

Az UEFA és a FIFA minden sporteseményéről kitiltaná a Szuperligában szereplő klubok játékosait. Ezzel három elődöntős csapat is távozhat az idei Bajnokok Ligája sorozatból.

2021. április 20. 13:44
null

Akár már a Bajnokok Ligája mostani idényéből kizárhatja az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azokat a csapatokat, amelyek bejelentették részvételüket a labdarúgó Európai Szuperligában. Az UEFA végrehajtó bizottságának dán tagja, Jesper Möller egy helyi adónak hétfőn azt mondta,

a kluboknak, melyek közül három – a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea – elődöntős, azonnal menniük kell. 

„Még ki kell találnunk, hogyan fejezzük be a mostani BL-évadot” – mondta Möller, hozzátéve, pénteken, a testület rendkívüli ülésén születhet meg a csapatok kizárásáról szóló döntés. Korábban az UEFA szlovén elnöke, Aleksander Ceferin kijelentette, az UEFA jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat, az ő személyes álláspontja pedig az, hogy

az érintett klubokban játszó játékosokat minden olyan versenysorozattól el kell tiltani, amely a szervezet égisze alatt zajlik.

A FIFA is megszólalt a Szuperliga ellen

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke kiállt az európai szövetség (UEFA) mellett a hétfőn bejelentett Európai Szuperligával (ESL) szemben.

„Ha egyesek úgy döntenek, hogy saját útjukat járják, akkor választásuk következményeivel együtt kell élniük. Vállalniuk kell a felelősséget a döntéseikért. Nem lehet félig bent, félig kint lenni, ennek abszolút világosnak kell lennie mindenki számára” –jelentette ki a sportág elsőszámú irányítója az UEFA keddi kongresszusán, amelyet a svájci Montreaux-ban tartanak. Infantino, aki korábban az UEFA főtitkára volt, megerősítette, hogy a FIFA elutasítja a Szuperligát, egyúttal teljes támogatásáról biztosította az UEFA-t. 

Húsz csapattal indulhat 2022-ben az Európai szuperliga

A Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.

A húszcsapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes pedig az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna.

A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer – otthon és idegenben – találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt. 

Borítókép: Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke az UEFA keddi kongresszusán Svájcban, 

 

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2021. április 20. 20:40
Egy nem szokványos elemzés a profi sport társadalmi szerepérõl, pozitívumairól, negatívumairól: https://www.egyvilag.hu/index.shtml#sport
ThunderDan
2021. április 20. 16:16
Még egy fontos lépés hiányzik: a nemzeti bajnokságokban se indulhassanak a renegát szuperklubok.
Akitlosz
2021. április 20. 15:35
Sőt, már tegnap is kizárhatták volna. Azonnal eshet az eső is, eshetne is, de hát nem esik.
zara
2021. április 20. 15:26
:) és mit érnek el vele? uefa maffiamódszereket használ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!