Hazarepítették őket Libanonból: már biztonságban vannak a magyarok
Szijjártó Péter arra kért minden magyar állampolgárt, hogy utazásai során lehetőleg kerülje el a közel-keleti térséget a következő időszakban.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormánygép hamarosan újra elindul keleti irányba, hogy újabb több százezer oltóanyagot hozzon Magyarországra.
Újabb százezer kínai oltóanyag érkezett szerdán Pekingből – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltett videóban.
Szijjártó Péter azt mondta, a kínai vakcina 43 nappal előbb érkezett a szerződésben vállalt határidőnél, így ennyivel hamarabb kezdhetik oltani vele az embereket. „Negyvenhárom napot nyerünk, életeket és egészségeket nyerünk” – emelte ki. Hozzátette, hogy a kormánygépnek, amely a vakcinákat hozta, nem lesz nyugta a következő napokban és hetekben sem: hamarosan újra elindul keleti irányba, hogy újabb több százezer oltóanyagot hozzon Magyarországra.
A tárcavezető úgy fogalmazott, gőzerővel zajlik a védekezés a világjárvánnyal szemben.
„Jól látható, hogy a vírus nem enged”
– fűzte hozzá. Szijjártó Péter azt mondta: napról napra érkeznek hírek európai országokból a vírus újabb támadásáról. „Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a világjárvánnyal szembeni védekezés felvegye a kesztyűt a támadás sebességéhez képest. Ehhez oltóanyagra és oltásra van szükség. Minél előbb érkeznek meg az oltóanyagok, annál előbb be tudják adni a magyar orvosok azokat a magyar embereknek, és ezáltal újabb magyar emberek válhatnak védetté” – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a videóban.
(MTI)