– tette hozzá. Mint mondta, egyelőre nem tudni, meddig tart a járvány harmadik hullámának erőteljes, agresszív szakasza. A szennyvízből vett minták alapján majdnem minden településen emelkedik a vírus örökítőanyagának jelenléte, nagymértékű növekedést Budapesten, Miskolcon, Szombathelyen és Zalaegerszegen mértek. Ennek alapján egy-két hétig még számítani kell a fertőzöttek számának emelkedésére – jegyezte meg a tiszti főorvos.
Ismertetése szerint csaknem húszezerrel többen betegedtek meg az elmúlt héten, mint az azt megelőző hét napban, számuk a 9. heti 35 802-ről a 10. héten 55 484-re nőtt. A fertőzöttek átlagéletkora a 10. héten 45 év volt, ami egyre inkább a fiatalabb korosztály érintettségét mutatja, a betegek 55 százaléka nő, 45 százaléka férfi – tette hozzá. Az egyes korcsoportok arányai nem változtak számottevően a két héttel ezelőtti adatok óta: a betegek 23 százaléka a 40-49 éves korosztályhoz, 17 százaléka az 50-59 éves korosztályhoz, 15 százaléka a 30-39 éves korosztályhoz tartozott. A 20-29 évesek és a 65 év felettiek aránya 12-12 százalék volt.
Legnagyobb arányban Budapesten és Pest megyében nőtt az esetek száma
A betegek területi megoszlására kitérve Müller Cecília elmondta, a 10. héten Budapesten azonosították a fertőzöttek 21 százalékát, Pest megyében ez az arány 18, Győr-Moson-Sopron megyében 6 százalék volt. Változatlanul Zala megyében regisztrálták a legkevesebb új fertőzöttet, az összes új beteg egy százalékát. Legnagyobb arányban Budapesten és Pest megyében nőtt az esetek száma, utóbbiban egy hét alatt 81, a fővárosban pedig 68 százalékkal emelkedett a betegek száma. Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, egy koronavírus-fertőzött – egyéni állapottól függően – körülbelül átlagosan két-három hetet tölt kórházban, azaz ennyi ideig igényel kórházi ellátást. A favipiravir alkalmazásával kapcsolatban kifejtette, a háziorvosok általában
enyhe és középsúlyos megbetegedés esetén írják fel ezt a gyógyszert,