A bencés perjel köszönő levelében azt írta: Benedek 1500 évvel ezelőtt megalapította az első kolostort Olaszországban, és évszázados, még ma is tartó hatása van a nyugati civilizációra; „ezzel részeseivé válunk egy szellemi hagyománynak, amely a Szentháromságban gyökerezik, és kifejeződik a világon, mindennap látjuk, belélegezzük. A szeretet élete, amelyet Szent Benedek tanított, eljuttatta az embereket Istenhez, az örökkévalósághoz és így a boldogsághoz is” – írta az egyházi vezető.
Magyarország adománya a norciai projektünkhöz annak a reménynek a jele, hogy még mindig érdemes Istenért élni és építeni
– fogalmazott Benedict Nivakoff, hozzátéve: „a mai világban nagyon ritka az ilyen meggyőződésű kormányzat. Sokak számára az egyház csak akkor hasznos, ha valami praktikus dolgot csinál, pedig amikor egy kolostor a létezésével Istenre mutat, akkor segít abban, hogy a mai problémákat megfelelő perspektívában lássuk. Szent István, akárcsak Szent Benedek, rendet hozott a káoszba, és az önök segítségével most megpróbáljuk ugyanezt tenni. A magyar támogatás és az üldözött keresztények védelmében az egész világon tanúsított kiállásuk elismerésének kis jeleként, kolostorunk templomában I. Szent István szobrát elhelyezzük a Krisztus király kápolna oltárába”.