Elárulta a MÁV főigazgatója, mi lesz a vasútállomásokkal
Fekete Zoltán kijelentette, első a közlekedési, a vasúti funkció megtartása, ennek rovására fejleszteni nem lehet, de a helyi közösségek ellenében sem.
A bérlet értékét minden esetben a megadott számlaszámra utalja vissza a vasúttársaság.
Nem számol fel kezelési költséget a márciusi helyközi dolgozó- és tanulóbérletek visszatérítésénél a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz, amennyiben az igényt március 10-ig benyújtják – közölte a MÁV.
A közlemény szerint az Innovációs és Technológia Minisztérium erre vonatkozó rendeletével összhangban a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz visszatéríti a helyközi járatokra szóló, március havi, félhavi, vagy legkorábban március 8-ától 30 napig érvényes bérleteket. A 2021. március 1. előtt kezdődő érvényességű és a benyújtás idejében még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérlet árának
Jegypénztár
A MÁV-Startnál a jegypénztárakban, vagy az automatákban vásárolt papíralapú bérletek esetében az utasok a visszatérítési kérelmet a pénztáraknál, vagy az ügyfélszolgálatokon adhatják be személyesen, vagy levélben (MÁV-Start Zrt. Ügyfélszolgálat 1426 Budapest, Pf.: 56.).
Applikáció
A MÁV-applikációval megváltott bérleteknél az utasok elektronikusan – az utas nevét és a bérletszámot az [email protected] címre megküldve - nyújthatják be a visszatérítési kérelmüket, ez esetben a vásárláskor használt kártyához kapcsolódó bankszámlára utalják nekik a pénzt.
HÉV
A MÁV-HÉV esetében a MÁV-applikáción keresztül megváltott bérletekre az utasok a visszatérítési kérelmet elektronikusan - az utas nevét és a bérletszámot az [email protected] címre megküldve - nyújthatják be, a visszatérítés ebben az esetben is a vásárláskor használt kártyához kapcsolódó bankszámlára történik.
Minden egyéb formában megvásárolt bérlet árának visszatérítését a [email protected] címen keresztül lehet intézni – ismerteti a MÁV.
Pénztári visszaváltás esetén a bérlet tulajdonosának be kell mutatnia a személyi igazolványát vagy a diákigazolványát. A pénztárakban lehet benyújtani az online megváltott és kinyomtatott bérletekre vonatkozó visszaváltási igényeket is. Az online megváltott, de ki nem nyomtatott bérletek visszaváltását a https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/online-jegyvasarlas/visszavaltas linken lehet kezdeményezni a Vásárolt Bérletek Jegyzéke megküldésével – tájékoztatott a MÁV.