Péntekenként hárommillióan nézték az Ablakot. Igaz, hogy csak egy televízió volt, de manapság melyik csatorna tud ekkora nézettséget produkálni?
1985-ben cseppent bele a politikába, és bár az már a puha diktatúra korszaka volt, azért rejtett magában némi kockázatot párttagként szembemenni a párttal. Sohasem félt? Vagy csak a tudatlanok bátorságával vetemedett olyan felszólalásokra a Parlamentben, mint például 1987 nyarán, amikor teljesen explicit módon hívta tetemre Kádárt és körét az ország csődbe juttatásáért?
Egyetlen esetre emlékszem a ’90 előtti parlamenti képviselői praxisomból, amikor megalkudtam. Félelemből. Nem tudom, emlékszik-e még az olvasó a hipofízisügyre. 1987-ben fény derült arra, hogy a gödöllői székhelyű Humán Oltóanyag-termelő és Kutató Intézet emberi hipofíziseket, agyalapi mirigyeket szállít külföldre állami engedéllyel, az Egészségügyi Minisztérium jóváhagyásával, és devizáért értékesíti azokat. És az 1972-es egészségügyi törvény megtiltotta, hogy holttestből kivett bármely szervért ellenértéket fogadjanak el. Mármost én interpelláltam ebben az ügyben törvénysértés miatt Medve László egészségügyi minisztert. Aki dadogva, remegő kézzel és szájszéllel hadovált valamit válaszképpen, ami minden volt, csak nem elfogadható. A parlamenti ülésterem tele volt nyugati tudósítókkal, és amikor az országgyűlés elnöke megkérdezte, hogy Király Zoltán elfogadja-e a miniszter válaszát, én jobb meggyőződésem ellenére hangos igennel feleltem.”