Fekete napja van ma a magyar egészségügynek

2021. március 02. 11:54

Éjfélig kellett volna aláírniuk az orvosoknak és ápolóknak az új szerződésüket.

2021. március 02. 11:54
Hadházy Ákos

„Sokan nem vállalták ezt – hogy pontosan hányan, az néhány napon belül kiderül, de már látszik, hogy komplett osztályok állnak le. A propaganda vagy hallgat vagy igyekszik azt sulykolni, hogy minden rendben, csak néhány kapzsi orvosnak nem elég a béremelés (a szakdolgozóknak persze béremelés sem jár).

Közben egy ideje már szivárognak a hírek, hogy nagyon felpörgött a magánegészségügy, az állami energiacég, az MVM vagy a Nemzeti Közművekhez telefonos ügynökei már hívogatják az ügyfeleket, hogy rájuk sózzák a Mészáros-féle biztosító magán-egészségbiztosításait. Véletlen lenne mindez? Biztosan nem, sőt, szándékos. Ez a Fidesz egészségügyi reformja: átterelni a magánszférába, akit csak lehet: beteget, ápolót és orvost egyaránt.

A Fidesz azzal nyert 2010-ben, hogy erélyesen szembeszállt, a korábbi, szocialista kormányok egészségügyi reformjaival, elutasította az egységes, nemzeti társadalombiztosítás magánosítását, a kórházbezárásokat és a vizitdíjat. Lehet azon vitatkozni, hogy ez helyes volt-e vagy sem, volt rá társadalmi igény.”

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. március 02. 22:07
hullaházy boldog jenő...
KBA98
2021. március 02. 20:05
Amikor az Orvostovábbképző Intézetet, az újpesti Árpád Kórházat, az OPNI-t, stb. bezárták, a felszereléseket elkótyavetyélték az orvosokat, nővéreket kitették az utcára akkor hol voltál?
kitiltott
2021. március 02. 19:08
95 % aláirta.. NEktek ez egy gyásznap Te szarkeverő senki
Dénia
2021. március 02. 18:06
Mi a lószarról beszélsz már megint? Komplett azt a brutális béremelést kapják, amit a dk-s vezetésű orvosi kamara kidolgozott, és követelt. Mi a fenéért ne írnák már alá?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!