Nagykanizsán a tavalyi összeget meghaladó költségvetéssel gazdálkodnak idén, amelynek középpontjában a járvány elleni védekezés és az amiatt nehéz helyzetbe került gazdaság újraindítása áll – közölte közösségi oldalán a dél-zalai város polgármestere.
Balogh László (Fidesz-KDNP) úgy jellemezte a 2021-es városi költségvetést, mint ami „nem bővelkedő, de tartható idei esztendőt vetít előre”. (A város honlapján közzétett rendelet szerint valamivel több mint 36 milliárd forint a város költségvetési főösszege.) A polgármester jelezte, hogy a közgyűlési képviselők február 15-én kapták kézhez egyeztetésre a tervezetet, amelyről március 8-án a frakcióvezetők és a bizottsági elnökök részvételével személyesen is tárgyaltak.
Komoly ellentét nem merült fel a közgyűlésben többséget adó balodali Éljen VárosuNk! Egyesület képviselői részéről sem, „ami azt jelzi, hogy a rendkívül nehéz helyzethez képest egy reális tervezetet” sikerült benyújtani. A büdzsé készítésének középpontjában a védekezés, a bajba jutottak támogatása, a vállalkozások életben tartása,
a munkahelyek megőrzése és újak teremtése, illetve a járvánnyal szembeni küzdelem állt.
A bajba jutottak, a családok, vállalkozások kedvezményeit, támogatásait megtartják, de szinte minden területen kevesebbet költhetnek idén, ugyanakkor az egészségügyben, a szociális szférában és a vállalkozások támogatásában nem lesz csökkentés – sorolta Balogh László.