Bohár elővette Fábián egy 2018-as videóját is, amelyben állítása szerint a telexes újságíró azt mondta, a „mai Magyarországon az újságíró politikai szereplővé lépett elő”. Fábián közölte, hogy nem így fogalmazott, azonban Bohár kérdésére nem tudta pontosan felidézni, hogy hogyan. Cserébe Bohár Pikó András kapcsán írt cikke miatti helyreigazítással támadott, egy hatvan lakás kiutalásával kapcsolatos ügyben, és közölte, éles határvonal van a jóhiszemű tévedés és a szándékos hazugság között.
Párhuzamos narratívák
Összecsaptak a felek a média helyzete kapcsán is, amely 2010-hez viszonyítva (Bohár szerint jobb, Fábián szerint rosszabb most), a sajtószabadság kapcsán (Bohár a sokszínűséget emelte ki a német nyelvű sajtóhoz képest, illetve, hogy Nyugaton ellehetetlenítik a mainstreamtől eltérő véleményeket, Fábián szerint a magyar sajtó csak részben szabad, és a tendencia romló). Viszont összhang alakult ki a keleti vakcinák kapcsán, mondván,
az a jó vakcina, amit beadnak”.
A moderátor által szokásos módon behozott tíz állításból egyébként négyben egyetértettek a vitás felek, bár Fábián sokkal kevésbé állt bele a konfliktusos kérdésekbe, mint a beszélgetés során. A vendégek nem értettek egyet a 16 éves korig leszállított szavazati jog kérdésében, abban, hogy az anyagi függőség okoz-e tartalmi függőséget a szerkesztőségekben, és abban sem, hogy a nemzeti és a budapesti konzultáció legitim jogi eszköz-e (Bohár szerint mindkettő az, Fábián hárította a kérdést), „a család az család” állítás kapcsán Bohár konzervatív álláspontot vett fel, Fábián viszont ismét a politikusok körébe utalta az ügyet, csakúgy, mint a hegyvidéki turul-szobor kérdését (Bohár szerint jó helyen van, ahol van).