A milliárdos ugyanakkor tagadta, hogy bármiféle pártpolitikai megfontolás állna a közvélemény-kutatás megrendelése mögött. Mint mondta, őt csupán az érdekelte, hogy a magyar társadalom hogyan viszonyul a járványhelyzetben a politikai, gazdasági és társadalmi állapotokhoz, illetve, hogy van-e esélye az ellenzéki összefogásnak a ’22-es választási győzelemre.
Volt SZDSZ-es is besegített
A felmérést a Závecz Research végezte, az adatok értelmezését pedig többek között a republikonos Horn Gábor is segítette, akinek Bigénél tett látogatásáról korábban beszámoltunk. A Republikon Intézet vezetője korábban volt a Gyurcsány-kormány államtitkára, SZDSZ-es parlamenti képviselő, intézete jelenleg is több szálon kötődik a baloldalhoz. Látogatása kapcsán korábban a Mandiner is kereste, ám megkeresésünkre nem reagált.
A Telex szerint kutatás eredményeit csütörtökön mutatták be az ellenzék választási kampányért felelős politikusainak. Bige arra a kérdésre, hogy kifejezetten az ellenzék számára finanszírozta-e a kutatást, azt mondta, hogy semmilyen párttal nem egyeztetett. A milliárdos a kutatást mindenki számára elérhetővé tette, tehát nem csak az ellenzék tanulmányozhatja azt.
A kutatás főbb megállapításai: