Milliárdos oligarcha pénzelt kutatást a baloldalnak

2021. március 12. 10:30

A büntetőeljárás alatt álló Bige László rendelte meg azt a több 10 millió forintba kerülő közvélemény-kutatást, amelyet egyelőre csak az ellenzéki politikusok láthattak.

2021. március 12. 10:30
null

Az ellenzéki összefogás kampányáért felelős politikusainak egy, a szokásosnál nagyobb mintán végzett közvélemény-kutatást mutattak be – írja a Telex. A felmérés a pártok népszerűsége és a kormánnyal való elégedettség mellett felvázolt egy úgynevezett „Magyarország-problématérképet”. Ebben lényegében kijelölték a baloldali politika számára, mely témák érdeklik a legjobban az egyes szavazói csoportokat.

A kutatás során 2021. január 8. és február 4. között 5000 főt kérdeztek meg, így lehetőség nyílik részletesebb elemzésre is. Pénteken Bige László megerősítette, hogy ő rendelte meg és fizette ki a felmérést.

A milliárdos tagadja, hogy politikai cél vezérelte volna

Bigét nemrég gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vették, de a milliárdos tagadja azok elkövetését. Az ügyben letartóztatást nem rendeltek el, de Bigét háziőrizetbe vették. Ez annyit jelent, hogy tartózkodási helyét csak engedéllyel hagyhatja el, továbbá köteles nyomkövetőt viselni. Tehát ilyen helyzetben finanszírozott egy olyan kutatást, amelyből az ellenzék fog tudni készülni a 2022-es választásra.  

Bige Lászlót bemutató portrécikkünket itt olvashatja el

A milliárdos ugyanakkor tagadta, hogy bármiféle pártpolitikai megfontolás állna a közvélemény-kutatás megrendelése mögött. Mint mondta, őt csupán az érdekelte, hogy a magyar társadalom hogyan viszonyul a járványhelyzetben a politikai, gazdasági és társadalmi állapotokhoz, illetve, hogy van-e esélye az ellenzéki összefogásnak a ’22-es választási győzelemre.

Volt SZDSZ-es is besegített

A felmérést a Závecz Research végezte, az adatok értelmezését pedig többek között a republikonos Horn Gábor is segítette, akinek  Bigénél tett látogatásáról korábban beszámoltunk. A Republikon Intézet vezetője korábban volt a Gyurcsány-kormány államtitkára, SZDSZ-es parlamenti képviselő, intézete jelenleg is több szálon kötődik a baloldalhoz. Látogatása kapcsán korábban a Mandiner is kereste, ám megkeresésünkre nem reagált.

A Telex szerint kutatás eredményeit csütörtökön mutatták be az ellenzék választási kampányért felelős politikusainak. Bige arra a kérdésre, hogy kifejezetten az ellenzék számára finanszírozta-e a kutatást, azt mondta, hogy semmilyen párttal nem egyeztetett. A milliárdos a kutatást mindenki számára elérhetővé tette, tehát nem csak az ellenzék tanulmányozhatja azt.

A kutatás főbb megállapításai:

  • Pártok népszerűsége: A Fidesz párttámogatottsága a teljes népességen belül 35%-on áll, míg az ellenzéki koalíció 33%-on. Ez az arány a pártválasztók körében 49-48%, szintén a Fidesz javára.
  • Listák támogatottsága: A listák tekintetében a közös ellenzéki lista vezet a teljes népességen belül 40-37%-re. Ez az arány a pártválasztók körében 51-48%.
  • Választási eredmény: A megkérdezettek többsége úgy gondolja, hogy a Fidesz nyeri meg a választásokat.
  • Ellenzéki kormányzás: 33% úgy gondolja, hogy az ellenzék jobban kormányozna a Fidesznél, míg 31% szerint rosszabbul, 21% pedig úgy vélekedett, hogy az ellenzék ugyanúgy kormányozna.
  • Pártok elutasítottsága: A Fidesz a legelutasítottabb párt 32%-kal, a második helyen a DK 13%-kal.
  • Elégedettség: A kormánnyal 44% elégedetlen, 32% elégedett. A családpolitika és a víruskezelés kapcsán viszont többségben vannak az elégedettek.
  • Legkedveltebb politikusok: A legkedveltebb politikus Áder János, második helyen pedig Karácsony Gergely áll holtversenyben Orbán Viktorral, Márk-Zay Péterrel és Jakab Péterrel.
  • Legkevésbé kedvelt politikusok: A három legkevésbé kedvelt politikus Gyöngyösi Márton, Dúró Dóra és Gyurcsány Ferenc.
  • Miniszterelnök-jelöltek népszerűsége: A lehetséges ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül Karácsony Gergelyt tartják a legalkalmasabbnak, Dobrev Klára a második helyen áll, őket pedig sorrendben Jakab Péter, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András követik.

Mik a magyarok legnagyobb problémai a kutatás szerint:

  • Általános helyzetértékelés: A magyarok többsége negatívan tekint az országban zajló eseményekre. Az emberek helyzetértékelését leginkább a politikai preferenciák határozzák meg.
  • Elégedettség megoszlása: A kis településeken optimistábbak, mint a nagyobb városokban. A legtöbb optimista a Nyugat-Dunántúlon van, a legtöbb elégedetlen pedig a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön.
  • Gazdasági helyzetértékelés: A többség szerint az elmúlt egy évben romlott a gazdaság helyzete. A Fidesz szavazók 38%-a szerint viszont a válság alatt sem változott a gazdasági állapota az országnak.
  • A kormányzás nyertesei: A megkérdezettek 12%-a érzi magát a Fidesz-kormányzás nyertesének. A Fidesz szavazóknak a 27%-a sorolja magát ebbe a körbe.
  • Legnagyobb probléma: A kutatás szerint az emberek legfőbb problémája ma Magyarországon „a megélhetés magas költségei, az alacsony fizetések és az egészségügy dominálják az emberek országos problématérképét az összes politikai és lakóhelyi csoportban”.
  • További problémák: A korrupció az ellenzéki és a nagyvárosi szavazók számára jelent komoly problémát. A kormánypárti szavazók számára a képzett munkaerő kivándorlása számít fontos ügynek. A bevándorlás nincs az első tíz legjelentősebb probléma között. Ezt leginkább a fideszes és kistelepülési szavazók említették. Problémaként felmerültek még az alacsony nyugdíjak, a társadalmi egyenlőtlenségek és a lakhatási költségek.

Kép forrása: Balázs Attila / MTI

Összesen 286 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Angóra
2021. március 13. 18:57
Ismerősöm végez ilyen felméréseket. Ha a megadott cím nem elérhető, saját kútfejéből írja be a válaszokat. Van náluk ellenőrzés, de ha a kérdező nem érte el a címet, az ellenőr sem fogja. Sok ilyen eset van. Régebben velem is készítettek személyes megkereséssel politikai "szimpátia riportot". A kérdező siet, minél több "interjú" készül, annál több pénzt kap. A kérdésekkel nem volt baj, aki kérdezett, több kérdésre tévesen írta be a válaszom.
wrfri
2021. március 13. 18:31
Az oligarcha definíciója, hogy befolyást gyakorol a hatalomra, a kormányra - azaz az elmúlt tíz évben a Fideszre. Bige nem oligarcha, csak gazdag. Nem ugyanaz.
flesh ripper
2021. március 13. 09:03
Paraolimpiai foci-elődöntő: a ballábas Simicska lesántult, beküldték a kétballábas Bigét. Bige lő, mellé!
VakzKommondor
2021. március 13. 07:26
Ner majmok! Ha ez így van jogos. Menjen ez is a picsába. De akkor légyszi azon is háborogjatok hogy a lölőnek szólt a viktor hogy meg kell venni a magánkézben lévő médiumokat és beszolgáltatni egy párt alapítvanyba. 10 milliárdos tételben. Légyszi És ez csak egy a száz közül. Az összes neres tolvaj oligarchának üzemeltetie kell majom etető tévét meg focicsapatot, ha már úgyis lopott állami pénzből van a vagyonuk. Mit gondol erről kálmán?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!